A skandináv lottó nyerőszámairól

A skandináv lottó nyerőszámaiból két számsor is kikerül minden héten. Ez elsőre furcsának tűnhet, hiszen az ötös lottó és a hatoslottó esetében egy számsor van, mely öt, illetve hat nyerőszámból áll. A skandináv lottó azonban egy ikersorsolásos szerencsejáték, melynek kézi és gépi sorsolása is van. Ennek értelében minden hét 7-7 szám kerül kisorsolásra, és legalább […]

Ötös lottó nyerőszámok

Az ötös lottó nyerőszámait minden héten szombatonként sorsolják, és több millión figyelik a szelvényeiket, hátha az ő nyerőszámaik vihetik el a heti főnyereményt. A játékot már 1957-óta játsszák, ami már a kezdetek óta nagy népszerűségnek örvend. Ez nem is csoda, hiszen a nyeremények sokszor milliárdos összeget is jelenthetnek a nyertesnek vagy nyerteseknek. Ahhoz pedig, hogy […]

Az Erste személyi kölcsön és az Erste Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel részletei

Életünkben váratlan kiadásuk merülhetnek fel, erre kínál megoldást az Erstebank. 500 ezer és 10 millió forint között igényelhetünk személyi hitelt. Ha nagyobb összeget szeretnénk felvenni – és rendelkezünk megfelelő fizetéssel ehhez – 2021 januárjától elérhető a kedvezőbb kamatozású, Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel is. A személyi kölcsön legnagyobb előnye, hogy ingatlanfedezett nélkül, bármilyen célra felvehetünk hitelt, […]

Körkép a MagNet Bankról

Hazánkban a banki szolgáltatások köre folyamatosan megújul, igazodva a piaci igényekhez, és ebben úttörő a MagNet Bank. A szervezet több évben is elnyerte az “Év társadalmilag felelős bankja” címet, valamint a klasszikus lakossági és vállalati szolgáltatások mellett non profit cégek számára szintén nyújt kedvezményes hitel- és számlavezetési lehetőségeket. Cikkünkben bemutatjuk a 100%-ig magyar tulajdonban lévő […]

Játszva szerencsésnek lenni – a Szerencsejáték Zrt.

Magyarországon, bárki, aki lottózni vagy tippmixelni szeretne, azonnal a Szerencsejáték Zrt. nevére gondol. A sorsjegyeknek és sportfogadásoknak régi kultúrája van hazánkban, amely során a befolyt összegeket fejlesztési célokra szánták, ma pedig egy országot szórakoztatnak. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a szerencsejátékok modern és aktuális típusait. A Szerencsejáték Zrt.bemutatása és története A cég 1991. január elsején kezdte meg […]

Apple Pay: beállítások, internetes vásárlás

Az Apple Pay az Apple mobiltelefonos fizetési rendszere. Nincs más teendőd csak összerendeled a dombornyomott bankkártyádat a mobiltelefonoddal és biztonságosan, gyorsan fizethetsz bankkártya használata nélkül is. Vásárláskor a bankkártyád helyett a mobiltelefonod kell a kártyaleolvasó terminálhoz érinteni, az Iphoneod elkéri a biometrikus azonosítódat és jóvá kell hagyni a vásárlást. Ilyen egyszerű az egész! Az Apple […]