Ötös lottó nyerőszámok

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

Az ötös lottó nyerőszámait minden héten szombatonként sorsolják, és több millión figyelik a szelvényeiket, hátha az ő nyerőszámaik vihetik el a heti főnyereményt. A játékot már 1957-óta játsszák, ami már a kezdetek óta nagy népszerűségnek örvend. Ez nem is csoda, hiszen a nyeremények sokszor milliárdos összeget is jelenthetnek a nyertesnek vagy nyerteseknek. Ahhoz pedig, hogy nyerjünk, nem kell mást tennünk, mint 90 szám közül kiválasztani ötöt, amelyek szerintünk az adott héti nyerőszámai lesznek.

A sorsolást minden héten megtartják, szombatonként 18:45-től a Duna Tv SzerencseSzombat műsorában élőben közvetítik. Természetesen a műsorban nemcsak az ötös lottó nyerőszámai kerülnek kisorsolásra, hanem más szerencsejátékok sorsolásának eredményét is megtudhatjuk, emellett a hazai könnyűzenei élet szereplői is részt vesznek. Természetesen nyerőszámok sorolását nem kell élőben követnünk, hogy tudjuk a nyerőszámokat, hiszen a sorsolást követően felkerülnek a Szerencsejáték Zrt. és több más weboldal információi közé.

Az előző hét ötös lottó nyerőszámai

A 23. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 5, 13, 16, 81, 87

Telitalálatos szelvény nem született, így a következő héten még nagyobb lesz az öt nyerőszám eltalálásáért megnyerhető nyeremény. Négytalálatos szelvényből 24 db volt, ami a nyerteseknek fejenként több mint 18 millió forintot jelent, ami szép nyeremény a négy találatos nyereményosztályban. Háromtalálatos szelvényből 2670 lett, amiért 18105 forint járt, két találatos szelvényből pedig 78542 nyertesnek fizettek ki 1605 forintot.

A nyeremények összege mindig attól függ, hogy hány nyertes született az adott nyereményosztályban, és persze az sem mindegy, hogy hány alapjáték került eladásra az adott héten. Az is befolyásolja a nyeremények összegét, hogy mikor volt utoljára telitalálatos szelvény. Ugyanis, ha valaki elviszi a főnyereményt, akkor a következő héten az alapnyeremény indul újra, ami 200 millió forint öt találatos szelvény esetén.

Így működik a számgenerátor!

A nyerőszámainkat többféleképpen is megalkothatjuk. Egyrészt kitalálhatunk saját nyerőszámokat, amelyek fontosak a családunknak, vagy saját magunknak. Ezek a legtöbb esetben születési dátumokhoz kötődnek. Kérhetünk a lottózóban gépi sorsolást, ami random ad nekünk öt számot. De használhatunk számgenerátort is, ami nem egyenlő a gép sorsolással, amit a Szerencsejáték Zrt. biztosít számunkra. A számgenerátor ugyanis egy algoritmus, amit a neten számos formában elérhetünk.

A számgenerátorok esetében csak ki kell választanunk, hogy melyik lottóról van szó, jelen esetben az ötös lottóról, majd beállítani, hogy milyen paraméterek alapján szeretnénk a számainkat kérni. Vannak olyan számok, melyeket gyakran húznak, de olyanok is, melyek már régen kerültek kisorsolásra. Ezeket betehetjük, de ki is vehetjük, vagyis beállíthatjuk a generátort úgy, hogy ezeket ne vegye figyelembe. Beállíthatunk számokat, melyeket mindenképp szeretnénk beikszelni, de ki is hagyhatjuk, amelyiket szeretnénk. A preferenciáink alapján pedig a számgenerátor kiválaszt nekünk annyi számsort, amennyivel játszani szeretnénk.

A saját nyerőszámainknak van nagyobb esélye nyerni, vagy a generált számoknak?

Érdekes kérdés persze, hogy mikor van nagyobb esélyünk nyerni: ha próbájuk befolyásolni a statisztikákat, és ez alapján állítunk fel egy szisztémát, vagy ha kiválasztunk öt számot, és kitartunk mellettük. Sajnos pontos statisztikai adatok erre nem vonatkoznak, hiszen a nyertesek kilétét is sokszor fedi homály, ha főnyereményről van szó, a kisebb nyereményosztályok nyerteseit pedig nem szokták erről megkérdezni. Ugyanakkor érdekes gondolat, hogy vajon melyik esetben van nagyobb esélyünk.

Az állandó számsorral játszók legalább amiatt nem fognak aggódni, hogy gondoltak egy számra, de mégsem húzták be, és jaj, pont az került kisorsolásra. A számgenerátorral játszók pedig próbálják annyira befolyásolni a befolyásolhatatlant, amennyire csak lehetséges. Viszont a statisztikai adatok alapján minden számsornak ugyanannyi esélye van nyerni. Persze bele lehetne menni, hogy de hát az egymást követő számok kihúzásának jóval kisebb az esély, de valójában minden szám ugyanannyi eséllyel indul a sorsoláson.

Mi várható a 24. heti játékhéten?

A 24. héten 373 millió Ft forint jár mind az öt szám eltalálásáért abban az esetben, ha egyedüliként nyerünk. Ennek többek között az az oka, hogy két héttel ezelőtt, a 22. játékhéten született egy telitalálatos szelvény, viszont a múlt héten, a 23. héten viszont nem, így az előző heti alapnyeremény most tovább nőtt. A pontos összegeket nem lehet megmondani, hiszen az is befolyásolja a nyeremények összegét, hogy a nyereményosztályokban hány nyertes lesz, és hogy mennyi alapjáték kerül eladásra szombaton 18 óráig.

Ennek értelmében pedig a pontos nyereményeket még nem lehet meghatározni. A nyerőszámokat, mint minden héten, most is a SzerencseSzombat műsorban fogják élőben sorsolni szombaton 18:45-től, amit a Duna TV követhetünk. Az ötös lottó 24. heti nyereménye 373 millió forint, melyért megéri játszani.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
A jövő év elejétől frissül a Google AdSense bevétel-megosztási struktúrája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Manapság rengeteg olyan elektronikus lehetőség van, mely megkönnyíti számunkra az ügyintézést, illetve a hivatalokkal történő kapcsolattartást, mint például az ügyfélkapu vagy az ügyfélkapu tárhely (tárhely...
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Az Ügyfélkapu belépés ma már szinte senki számára sem ismeretlen, aki online intézi a hivatalos ügyeit. Ez az elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszer ma már...
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
Amikor az autónk valamilyen okból meghibásodik, előre félünk, hogy a probléma megoldása bizony drága mulatság lesz. Sokan pedig ilyenkor a spórolás érdekében úgy döntetnek, hogy...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.