Az ötös lottó 1957. március 7-én indult el először Magyarországon, és azóta is töretlen a népszerűsége. Természetesen az elmúlt több mint 60 évben népiképp átalakult, hiszen régebben hétköznapi sorsolás is fűződött az ötös lottó nevéhez, de ma már kialakult az évi 52 sorsolás rendje, mely minden héten szombaton történik. A Szerencsejáték Zrt. egyik legnépszerűbb szerencsejátékáról van szó, ami nem is csoda, hiszen ha megütjük a főnyereményt, akár csillagászati összeggel is gazdagodhatunk.
Az ötös lottó esetében is számos legről beszélhetünk. A fődíj ugyebár még akkor sem kis összeg, ha éppen előző héten volt teli találat, és alapnyereményről beszélünk. Persze annak az esélye, hogy telitalált legyen meglehetősen kicsi, így a nyeremények hétről hétre gyarapodnak. Minél később lesz telitalálatos szelvény, annál nagyobb a megnyerhető összeg. De mekkora volt eddig a legnagyobb nyeremény? És ki kik jártak úgymond a legrosszabbul a telitalálatukkal, mert nem egyedüli nyertesek voltak?
Legnagyobb nyeremények az ötös lottón
A legek közül elsősorban a nyeremény szoktak érdekelni az embereket, hogy mekkora volt eddig a legnagyobb megnyert összeg. Természetesen milliárdos összegről van szó, de egyébként a 10 legnagyobb nyeremény is bőven a milliárdos kategóriába esett. A 10. legnagyobb nyeremény egyébként a 2002. 52. hetén kerül megnyerésre, és a nyerőszámok a szerencsés nyertesnek 2 971 005 678 Ft-ot hozott a konyhára. De mekkora lehet a legnagyobb megnyert összeg, ha a 10. legnagyobb is közel 3 milliárd Ft.
Nos, a legnagyobb eddigi ötös lottó nyeremény ennek több mint a duplája, közel 7 milliárd forint volt. A pontos összeg 6 431 516 010 Ft volt, és 2020. 13. hetén nyerték meg, ráadásul egyetlen nyertes. Érdekesség, hogy abban az éven volt még egy rekordösszegű nyeremény az 51. héten, mely 3 959 964 415 Ft volt, az eddig 5. legnagyobb nyereménynek számít. A második és a harmadik legnagyobb nyeremény között egyébként „alig” 50 millió forint különbség van. Az is érdekes, hogy a második helyezett rekordösszeg közel 17 évig tartotta magát, hiszen 2003-ban került megnyerésre.
A 10 legnagyobb megnyert összeg a következő:
1. 6 431 516 010 Ft 2020/13
2. 5 092 890 758 Ft 2003/48
3. 5 049 127 895 Ft 2015/22
4. 4 194 319 530 Ft 2019/16
5. 3 959 964 415 Ft 2020/51
6. 3 177 138 790 Ft 2010/26
7. 3 087 029 290 Ft 2013/38
8. 3 054 187 380 Ft 2014/11
9. 3 024 303 035 Ft 2017/34
10. 2 971 005 678 Ft 2002/52
Legtöbb ötöslottó nyertes
Persze nemcsak egy összeg lehet rekorder az ötös lottó esetében. Mindenki egyedül szeretné megnyerni a főnyereményt, és arra vágyik, hogy az ő nyerőszámai legyenek az egyedüliek, amelyeket kisorsolnak. Ám ez nem mindig jön össze, hiszen a nagy számok törvénye alapján bőven megeshet, hogy más is ugyanazokkal a számokkal játszik, mint mi, bár a statisztikai adatokat figyelembe véve akár az is megtörténhet, hogy egy játékhéten nincs két azonos számkombináció. Többször is megesett már, hogy a nyertesnek osztoznia kellett, az azonban érdekes kérdés, hogy hány emberrel.
Az egy sorsoláson elért legtöbb telitalálat 1990. 21. játékhetén történ, amikor is 13 db telitalálat született. A nyerteseknek osztozniuk kellett a nyereményen. Sokan persze ilyenkor már azt emlegetik, hogy ők a legszerencsétlenebb nyertesek, hiszen kisebb összeget vihettek csak haza, de ebben az esetben is több százmilliós nyereményről van szó, tehát annyira nem kell sajnálkozni. Egyébként 1990-ben történt az is, hogy az adott évben volt a legtöbb telitalálat egy évre vonatkoztatva, összesen 27, ami a 21. heti rekordnak is köszönhető.
Legnagyobb forgalom az ötös lottó történetében
Az 1990. 21. játékhetéhez egyébként egy másik rekord is kötődik. A nyerési esélyeinket nagyban befolyásolja az is, hogy adott héten hányan is játszanak. Nem csoda, hogy akkor annyi telitalált született, hiszen akkor adták el az eddig legtöbb alapjátékot, méghozzá 21.148.405 darabot. Persze előfordulhatott volna az is, hogy egyetlen telitalált sem lesz, és senki nem találja el a nyerőszámokat, ám statisztikailag nagyobb volt az esélye, hiszen rekordmennyiségű szelvény játszott egyszerre, és talán ennek is köszönhető a rekordmennyiségű telitalálatos szelvény.
Várható-e valamilyen leg a 21. héten?
Bár az előző héten nem volt telitalálat, a nyeremény összege a 21. héten 1 268 000 000 Ft, ami még messze van a rekordösszegektől. Természetesen a legtöbb telitalálat és legtöbb eladott szelvény rekordját meg lehetne dönteni, ám a statisztikák azt mutatják, hogy csak az igazán nagy, rekordösszegű nyeremények esetén ugrik meg a játékosok, illetve a megvásárolt alapjátékok száma, emiatt pedig kicsi rá az esély, hogy a következő hét rekorder lesz. Ettől függetlenül érdemes játszani, hiszen a jelenlegi összeg is bőven elegendő ahhoz, hogy megváltoztassa valaki életét.
A sorolás, mint minden héten, most is szombaton 18:45-től lesz, amit a Duna Tv élőben közvetít a SzerencseSzombat műsorában. Persze, aki nem szeretné élőben követni a számok kihúzását, másnap, vagy a héten bármikor megnézheti az aktuális nyerőszámokat, hiszen a Szerencsejáték Zrt. honlapján, illet sok más portálon közzéteszik a nyerőszámokat. Emellett a lottózókba is ellenőriztethetjük a szelvényünket, ha szeretnénk az ötös lottó esetében is.