A részvény vásárlás elsőre nagyon könnyűnek tűnhet, hiszen pénzünket különféle részvényekbe fektethetjük. Azonban, ha sikeres befektetők akarunk lenni, akkor akár nehéz is lehet. Nagyon sok kisbefektető évente agyon sok pénzt veszít a tőzsdéken. Ennek egyik oka az lehet, hogy nincsen elegendő idejük a különféle részvényeket felkutatni, hiszen ez hatalmas feladat. Ma már a neten keresztül is számos cég kínálja szolgáltatásait ebben a témakörben és némi havi díj fejében segítenek a megfelelő részvények felkutatásában úgy, hogy értékeléseket és jövőbeli – a részvényekkel kapcsolatos – trendeket, esetleges változásokat tesznek közzé. A részvény vásárlásnál fontos, hogy kutatásokat végezzünk, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor bizony veszteségeket fogunk elkönyvelni.
Az online befektetés, a részvény vásárlás pár alapvetően fontos tényezője, tippek
A részvény vásárlást kerülni kell, ha nem rendelkezünk kellő ismerettel az adott cégről. Ilyen lehet például, hogy mit gyártanak, milyen országokban működnek, mi a legfontosabb termékük, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, a saját területükön vajon vezető szerepet töltenek-e be és ezt még hosszan sorolhatnánk. Ezeket az információkat könnyű megtalálni akár az interneten is. Az online befektetést akkor érdemes elkezdeni, ha megfelelő tudással rendelkezünk. A vállalatokat más hasonló vállalatokkal lehet összehasonlítani. Az elemzők és a befektetők meg tudják határozni, hogy mely vállalatok részvényeibe érdemes befektetni és melyekbe nem. Ennek meghatározására különféle mutatókat használnak. Sokszor érdemes olcsóbb részvényekbe is befektetni akkor, ha tudjuk, hogy az adott vállalat gyorsan növekszik. Úgy is meg lehet állapítani, hogy érdemes-e az adott vállalat részvényét megvásárolni, hogy az aktuális piaci árat összehasonlítjuk az elmúlt 4 negyedév kumulált nyereségével. Fontos annak a figyelése is, hogy a vállalat részvényei mennyire viselkednek szeszélyesen például az elmúlt 5 évben. Ha azt látjuk, hogy az adott vállalat részvényei kockázatosak, akkor abba nem érdemes fektetni. Láthatjuk, hogy nagyon sok dologra oda kell figyelni, de ha folyamatosan olvassuk az interneten elérhető „szakirodalmat”, akkor mi magunk is tökéletes befektetővé válhatunk. Természetesen a tanuló időszak tanuló pénzzel fog járni, de a folytatás akár pozitív kimenetelű is lehet.
A részvény vásárlás könyvelése
A könyvelés egy igen összetett feladat, így talán kár is lenne ebben most elmerülni. Érdemes a részvény vásárlásaink lekönyvelését szakemberre bízni. Ha szerencsénk van, akkor jelenlegi könyvelőnk is pontosan tudja, hogy mi a teendő. A különféle online platformokon csak szerződéskötés mellett lehet kereskedni és így minden hónapban eljuttatják hozzánk a számlaegyenleget. Ha van egy jó könyvelőnk, akkor ezekből a kimutatásokból már el tudja könyvelni a nyereségeket, illetve a sajnálatos veszteségeket.
Mi az a Revolut?
Itthon két ismert fintech cég létezik, amelyek devizaváltásban nyújthatnak hatékony segítséget. Ezt a részvényekkel való kereskedéskor is használhatjuk, hiszen az adott devizában tudjuk feltölteni egyenlegeinket. A Wise és a Revolut az amelyik itthon számtalan családnak nyújthat segítséget devizaváltáskor. Ez lehet akár egy külföldi nyaralás vagy hétköznapi pénzügy is, esetleg külföldi vásárlás. A Revolutot két orosz férfi alapította meg még 2015-ben. Székhelyük az Egyesült Királyságban található. A cégnél regisztrált fiókok esetében nem szükséges havi díjat fizetni. A cégtől dombornyomott Visa bankkártyát is lehet igényelni, amelynek nincsen akkora költsége, mint ha egy hazai banknál adtuk le volna igénylésünket. Egyetlen egy alkalommal kell kifizetni a postaköltséget és utána semmilyen egyéb költséggel nem kell számolni. A Revolutnál már Forint alapú bankszámla is elérhető. Egy devizaszámlát pár kattintással létre lehet hozni, így még a nem túl tapasztaltak is nagyon gyorsan megnyithatják. Euróban, dollárban és még közel 27 devizanemben lehet elvégezni a számlanyitást. A fiókokban bármikor létre lehet hozni egy új devizaszámlát bármelyik devizanemben.
Gyakori kérdések a részvény vásárlással kapcsolatban
Az interneten körül tudunk nézni és áttekinthetjük a gyakori kérdéseket. A mások által feltett kérdésekből folyamatosan tudunk tanulni és ha szerencsénk van és az adott kérdésre még válasz is érkezik, akkor még több hasznos információra tehetünk szert. A tanulási időszakban ezt a lehetőséget mindenképpen használjuk ki.
A részvény vásárlás adózása
Részvény, osztalék, ingatlan vagy arany, illetve ezüst vásárlás esetén is adót kell fizetni. Az adózása nem túl egyszerű és ha szakember segítségét kérjük, akkor elkerülhetjük, hogy felesleges kiadásokba verjük magunkat. Sokan meglepődnek mind a mai napig, amikor valaki felvilágosítja, hogy bizony a befektetések után adózni kell. A befektetéseket mindenki a saját nettó jövedelméből fizeti, de ennek ellenére adóköteles. Amennyiben a befektetésünk gyümölcsöző és a részvényünk jól profitált, úgy az árfolyam elmozdulás 15 százalékát kell befizetnünk jövedelemadóként. Ha osztalékról van szó, akkor az országonként eltérő lehet. Mindenképpen érdemes szakértő segítségét kérni, hogy az adó megfizetésének mértéke tökéletesen megállapítható legyen.
A vásárlás feltételei
A részvény vásárlás feltételei közül talán a legfontosabb, hogy egy kereskedési számlát kell nyitni. Ezt a lehetőséget ma Magyarországon több cég vagy akár pénzintézet is kínálja, így érdemes első körben az árakat is összehasonlítani. A számla megkötése után nem árt feltölteni az egyenleget, hiszen csak így tudunk majd elkezdeni kereskedni. Ki kell választani a számunkra megfelelő részvényeket és a megbízás típusát, amely lehet piaci vagy limit megbízás. Ha mindezzel készen vagyunk, akkor akár azonnal meg is vásárolhatjuk a kiválasztott részvényt. Nagyon fontos itt is elmondanunk, hogy a részvényekkel való kereskedés számtalan veszéllyel járhat és ha mi magunk nem értünk a kereskedéshez, akkor vagy olvassunk utána, vagy kérjük szakember, esetleg üzletkötő segítségét.
A MOL és az OTP részvények alakulása
A BÉT-en elérhető MOL és OTP részvényekkel nagyon sokan szeretnek kereskedni. Ez a két részvény az, amelyből szinte mindennap hatalmas a forgalom a tőzsdén. Egy OTP részvény a legutóbbi záráskor több mint 17 000 Forintba került, míg a MOL részvénye némiképpen olcsóbb, hiszen csak 2600 Forint körüli árat kellett fizetni egy darab részvényért.
A K&H – KBC Equitas közel 30 tőzsde elérését biztosítja
A K&H segítségével részvény- és értékpapír befektetéseket eszközölhetünk közel 30 tőzsdén keresztül. Magas hozamlehetőséget biztosítanak, emellett mi magunk állíthatjuk össze befektetési portfóliónk összetételét. A kereskedést közvetlenül online platformon keresztül követhetjük nyomon és mi magunk intézhetjük a kereskedést, de igénybe vehetjük az üzletkötők segítségét is. A részvény vásárlás a K&H segítségével pillanatok alatt megvalósítható.