OTP szép kártya aktiválása

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

Felmerülhet a kérdés az új kártyabirtokosnál, hogy hogyan is zajlik pontosan az OTP szép kártya aktiválása. Ez egy nagyon fontos folyamat, hiszen enélkül magát a kártyát és az azon szereplő jövőbeni összegeket nem tudjuk majd felhasználni. Az első használat elött kell megtennünk, hogy működőképes legyen, vagyis aktívvá tegyük a kártyát. Hasonlóan működik, mint a bankkártyák esetében, de mégsem teljesen ugyan az.

Mi szükséges az OTP szép kártya aktiválásához?

Elsősorban rendelkeznünk kell magával a kártyával, hiszen a rajta szereplő adatokra is szükségünk van. A kártyán szerepel a nevünk, a 16 számjegyből álló kártyaszám és a hátoldalán pedig egy 3 jegyű kód. Kártyatulajdonosként csupán csak három adatra lesz szükségünk az aktiváláshoz. A kártyán szereplő 16 számjegyből álló kártyaszám utolsó tíz számjegyére, a kártyához tartozó TeleKódra (ezt a mellékelt levélben találjuk meg amit a kártyával együtt postáztak ki számunkra és álltalában a kártyaszám utolsó három számjegye, amit első belépést követően érdemes megváltoztatni) és a saját születési dátumra.

Az OTP szép kártya aktiválása

Ez a plasztik kártya hasonló a bankkártyához mégsem tudjuk csak úgy egyszerűen egy bankautomatán keresztül vagy első vásárlás alkalmával aktiválni a kártyát. Az OTP szép kártya aktiválását online felületen nem tehetjük meg erre sajnos nincs lehetőség. Az okra pontos magyarázat nincs a pénzintézet saját egyéni döntése ez. A kártyát a SZÉP vonalon tudjuk aktiválni egyszerűen, amely normál tarifás. A SZÉP vonalat a 06 1 36 66 222-e telefonszámon érjük el.

A SZÉP vonalat feltárcsázva egy automata menürendszer fogad minket, ahol egy automata rendszeren keresztül egy gépi hang fogadja a hívásunkat. Az egyszerűség érdekében most ismertetném mit kell tenni pontosan tenni ahhoz, hogy az OTP SZÉP kártya aktiválása megtörténjen. A telefonunk nyomógombjainak a segítségével válasszuk ki a hármas menüpontot, ahol először kérni fogja a kártyaszám utolsó 10 számjegyét majd a 3 jegyű telekódot és végül a születési dátumot.

Mivel mint már korábban utaltam erre az első használat elött mindenféleképpen meg kell tenni a kártya aktiválást célszerű ezt minél előbb megtenni akár közvetlenül a kártya kézhezvétele után. Ugyan is attól, hogy megtesszük a kártya aktiválást onnantól kezdve csak 48 óra múlva válik ténylegesen is aktívvá. Tehát átfutási ideje van. Maga a számla él, itt a plasztiklap aktiválásáról van szó, hogy ténylegesen is használni tudjuk személyes vásárlás esetén.

A TeleKód megváltoztatása

Kétféleképpen lehetséges a TeleKód megváltoztatása. Vagy az első belépést követően az online felületen változtatjuk meg vagy pedig felhívjuk a SZÉP vonalat és ott a 2-es menüpontot kiválasztva végezzük el a módosítást. A biztonság érdekében javasolja a pénzintézet a megváltoztatását. Fontos, hogy a megváltoztatott TeleKódot senkinek ne adjuk ki.

Miért fontos megváltoztatni a TeleKódot?

A TeleKód lényegébe véve olyan, mint egy PIN kód. Gondoljunk csak arra, hogy alap esetben ez a kártya szám utolsó három számjegye és ha elveszik vagy ellopják, aki tisztában van vele könnyedén tudja használni majd a számlát hiszen legtöbb esetben (például, ha szállásfoglalásért előleget szeretnénk fizetni) nem csupán a beazonosításra van szükség (születési dátum), hanem erre a kódra is. Habár még mindig ez a legmegbízhatóbb fizetési eszköz még is fontos a kezelésével kapcsolatos utasítások betartása. Lopott vagy elvesztett OTP SZÉP kártya esetén a legcélravezetőbb, ha azonnal kérjük a kártya letiltását így a rajta lévő összeget nem tudják majd felhasználni.

Mi történik, ha nem sikerül az aktiválás?

Abban az esetben történik sikertelen aktiválás, ha az adatokat nem adjuk meg pontosan ezért feltétlenül ügyeljünk arra, hogy egyezzen. Ha többször is sikertelen az aktiválás természetesen nem lesz letiltva a kártya érdemes ilyenkor felhívni az ügyfélszolgálatot vagy személyesen bemenni bármelyik OTP bankfiókba.

Elegendő csak aktiválni vagy…

Önmagában a kártya aktiválása nem jelenti azt, hogy érvényes is. A végleges használathoz szükség van a kártya érvényesítésére is vagy is, hogy saját kezű aláírás szerepeljen a plasztik kártya hátoldalán. Hivatalosan csak így fogadják el fizetés esetén a szép kártyát viszont a gyakorlatban sajnos nem mindig van ez így.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
Hogyan működik a Jysk online vásárlás?

5 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
A Facebook Marketplace népszerűsége töretlen, rengetegen vásárolnak használt holmikat vagy adnak el így olyan dolgokat, melyekre már nincs szükségük. Az itt történő hirdetésfeladás igen egyszerű,...
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
A penzvero.hu személyes küldetésének érzi azt, hogy fenntartsa, és folyamatosan ápolja az ezeréves hazai pénzverés hagyományait, illetve célja, hogy bemutassa, és megőrizze a magyar történelem...
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
A cseh autópálya matrica vásárlása nem akkora ördöngösség, hozzávetőleg úgy működik, mint hazánkban. Ahogyan Magyarországon, úgy Csehországban is már az e-matrica van érvényben, vagyis nem...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.