A megújuló energia pályázatok évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és minden évben többen igénylik meg, hogy évezhessék a korszerű és szép otthon előnyeit. Mivel önerőből ezt nagyon nehéz megvalósítani, ez a pályázat jó lehetőséget teremt arra, hogy kihasználjuk a megújuló erőforrások nyújtotta technológiákat, és csökkentsük a rezsiköltségünket. Persze hitelt is fel lehet venni, akár felújításra is, de sokan a svájci frankos hitelek bedőlése után elveszítették bizodalmukat a banki hitelekben, és inkább ezek igénylése nélkül szeretnék megoldania felújítást.
A megújuló energia pályázatnak több formája van, jelenleg a leggyakrabban igényelt egy kamatmentes visszatérítendő támogatás, lényegében egy hitel, amit pályázati köntösbe csomagoltak. Aggódni persze nem kell, hiszen nem egy szokványos banki hitelről van szó. A pályázat összege teljesen kamatmentes, így nincs benne az a buktató, amitől a banki hitelek esetén sokan tartanak. Ráadásul nemcsak megújuló energia felhasználásra lehet felhasználni, hanem az otthonunk energetikai hatékonyságának növelésére is. De ki nyerhet ilyen pályázatot?
Kiknek szól a megújuló energia pályázat?
A pályázat minden magánszemélynek szól, akik nem tudják önerőből felújítani az otthonukat, de egy energiatakarékosabb vagy korszerűbb otthonra vágynak. Az igényléshez természetesen bizonyos feltételeknek meg kell felelni. A pályázat elsősorban magyar állampolgároknak szól, de minimum egy éve magyar lakcímmel vagy tartózkodási hellyel kell rendelkeznie az igénylőnek. Emellett az is elvárás, hogy a felújítandó ingatlan lakóingatlan legyen, legalább részben az igénylő tulajdonát képezze.
Azt sem árt szem előtt tartani, hogy a beruházás költségeink csak 90%-át igényelhetjük meg, a fennmaradó 10%-kal önerőként rendelkeznünk kell. Emellett nem lehet 149000 Ft-ot meghaladó adótartozásunk, és a KHR rendszerében sem szerepelhetünk rossz adósként. A 60 napja fennálló közműtartozás is kizáró tényezős, és ha egyszer már kizártak minket a támogatási rendszerből, akkor sem igényelhetjük újra. Ha azonban ezek a kizáró tényezők nem állnak fent, és a beruházáshoz szükséges összeg 10%-val is rendelkezünk, akkor bátran jelentkezhetünk erre a pályázatra.
Mire lehet költeni a megújuló energia pályázat összegét?
Ha megfelelünk az összes pályázati feltételnek, és nagy rá az esély, hogy meg is fogjuk kapni a kívánt összeget, jöhet a következő fontos kérdés: mire is költhetjük el a megigényelt összeget? Maximum 10 millió forintot igényelhetünk, de ez az összeg is nagyon sok mindenre lehet elég. Mivel a pályázat célja az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások felhasználása, értelem szerűen ezekkel kapcsolatos beruházásokra és felújításokra lehet költeni. A projekt előkészítése, illetve a projektmenedzsment is elszámolható költség, de csak minimális mértékben.
Az energiahatékonyság növelése érdekében a megújuló energia pályázat igényelhető a külső vagy a belső falak hőszigetelésére, de a nyílászárók korszerűsítésére is. A nyári hővédelem miatt is megigényelhetjük a kívánt összeget árnyékolók vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére. A kazáncsere, a padló-falfűtés kialakítása, és a kémény korszerűsítés is elszámolható költség, de az energiatakarékos világítási rendszerek kiépítése is. És természetesen a megújuló energiaforrások felhasználásáról sem szabad megfeledkezni.
Milyen szabályozás van az új építésű ingatlanoknál az energiaigény tekintetében?
A megújuló energia felhasználása nem csak felújításkor lehet jó lehetőség. Az új építésű ingatlanok esetében sem árt ezekről elgondolkodni, főleg azért, mert a legújabb kormányrendelet értelmében csak azok az új építésű lakóingatlanok fognak használatba vételi engedélyt kapni jövőre, amelyek legalább BB besorolást szereznek. Ez annyit tesz, hogy az energiaigényt minimum 25%-ban megújuló energiával kell biztosítani.
Ehhez jövőre egy uniós pályázat keretében még vissza nem térítendő támogatás is lehet majd igényelni családi házakra, melyet napelemes rendszerek kiépítésére lehet majd elkölteni. Ez azért is nagyon jó lehetőség, mert így az áram és fűtés költsége akár a nullára is csökkenthető.
Milyen megújuló energia felhasználása a leggyakoribb?
A megújuló energiaforrások felhasználásnak is számos módja van manapság. Legtöbben az elektromos fűtést választják, a beruházók is ezt preferálják elsősorban. Ennek a költséghatékonyabb beépítés a legfőbb oka, hiszen ez a megoldás kerül a legkevesebbe beépítési szempontból. Ugyanakkor érdemes egy kicsit hosszabb távon gondolkodni, mert bár a többi megoldás kiépítése drágább lehet, de az üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb, így hosszú távon ez érheti meg jobban.
Ilyen megoldás a levegő-víz hőszivattyúval vagy a klímával történő fűtés, ami Nyugat-Európában egyre elterjedtebb megoldás. Akár új építésű ingatlanban gondolkodunk, akár a meglévő otthonunkat szeretnénk felújítani, az energiahatékonyságra és a megújuló energia források felhasználásra mindenképp gondolnunk kell. A megújuló energia pályázatok jó lehetőséget nyújthatnak, hogy minél könnyebben, gyorsabban és költséghatékonyabban valósíthassuk meg az ilyen jellegű álmainkat.