Még egyáltalán nem dőlt el, hogy nő-e a minimálbér 2021-ben. Bár a bértárgyalások már megkezdődtek a munkaadói és munkáltatói érdekcsoportok, valamint a kormány között, de az eddigi évekhez képest jóval később, mint ahogyan az lenni szokott. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy minden évben történ emelés a minimálbér és a garantált bérminimum tekintetében, ugyanakkor ez nem biztos, hogy így lesz 2021-ben is. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy nem igazán gondolkodnak emelésben.
Ennek természetesen számos oka van, amiket figyelembe kell venni. A gazdasági helyzet bár próbál helyreállni a tavaszi vészhelyzeti intézkedések után, de a második hullám semmi jót nem ígér. Jelenleg konkrét javaslatok sincsenek még, a tárgyalások is épp hogy csak elkezdődtek. Mivel nem lehet sejteni, hogy a koronavírus járvány milyen intézkedéseket fog magával hozni, és ezek milyen hatással lesznek a jelenlegi gazdasági helyzetre, a jövő évi minimálbér kérdése is bizonytalan.
Miért húzódhatnak el a bértárgyalások?
A legegyszerűbb válasz erre a kérdésre természetesen a koronavírus járvány. Természetesen a kép ennél jóval árnyaltabb. A bértárgyalások eleve később kezdődtek el, hiszen a tavaszi események után a gazdaságnak helyre kellett állnia. A folyamat természetesen még tart, viszont a járvány második hulláma semmi jóval nem kecsegtet, sem egészségügyi, sem gazdasági szempontból. Ez természetesen a bértárgyalásokra is hatással van, így a minimálbér 2021-es emelése valószínűleg nem fog megtörténni.
Míg a VOSZ azzal érvel, hogy a gazdasági helyzet, illetve a piaci folyamatok nem indokolják a garantált bérminimum és a minimálbér 2021-es emelését, addig a Munkástanácsok Országos Tanácsának elnöke szerint a minimálbér összegének legalább az infláció mértékével megegyezően kellene növekednie. A tárgyalások október végén ugyan megkezdődtek, de eredmény valószínűleg idén már nem fog születni, hanem csak jövőre. A kormány célja, hogy a két érdekképviselet meg tudjuk egyezni a minimálbér és a garantált bérminimum összegében is.
Hogyan alakult a minimálbér 2018 és 2020 között?
A Munkástanácsok Országos Tanácsának igénye érthető, hiszen az elmúlt években folyamatosan nőtt a minimálbér összege. A 2018. évi minimálbér összege 138.000 Ft volt, 2019-ben már 149.000 Ft, idén, 2020-ban pedig 161.000 Ft. Jól látható, hogy minden évben 8%-kal nőtt a minimálbér összege, így nem csoda, hogy a munkavállalók érdekképviselete szeretné, ha ez a tendencia megmaradna. Azt természetesen mindenképp figyelembe kell venni, hogy a járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben ez valóban tartható-e.
A garantált bérminimumra is ugyanaz érvényes, mint a minimálbérekre, itt is évi 8%-os emelés volt megfigyelhető az elmúlt két évben. A 2018. évi garantált bérminimum összege 180.500 Ft volt, 2019-ben 195.000 Ft, jelenleg pedig 210.600 Ft. Ennek ellenére az európai unió országaitól még így is nagyon le vagyunk maradva. Nemrég az Európai Bizottság is javaslatot tett a az európai bérminimum tekintetében, ugyanakkor azt is leszögezték, hogy törvényben egyik uniós országot sem kötelezik, hogy az előírt bérminimumot bevezessék.
Miért bizonytalan a garantált bérminimum és a minimálbér 2021-es összege?
Utoljára januárban történ emelés a minimálbér és a garantált bérminimum tekintetében, így a bérdinamika az idei évre erősnek mondható. A járvány ellenére az év első felében az átlagkereset bruttó 396 ezer forint volt, a kedvezmények nélküli, nettó átlag pedig 263 ezer forint. Mindkét érték 10%-os emelkedést jelent az előző évhez képest, ami szép eredmény tekintve a tavasszal kialakult vészterhes időket, és a nehéz gazdasági helyzetet nézve. Ezt az értéket természetesen az egészségügyi dolgozók nyár eleji bérkiegészítése is felfelé mozdítja.
Ennek ellenére az emelés kérdése még mindig bizonytalan, és ha várható is némi bérnövekedés, az koránt sem lesz akkora, mint az elmúlt években. A járványhelyzet miatt mindenki óvatos, kormányzat és a szociális partnerek is, így az eddiginél is hosszabbra fognak nyúlni a tárgyalások. Emellett számos tényező is befolyásolja a bérek összegét, mint a munkaerő piac hiány-telítettsége, vállaltok kereset csökkenése, és a bizonytalan gazdasági helyzet is.
A járvány ellenére is nőhet a minimálbér 2021-ben?
A járvány nagyon erős befolyással van a minimálbért érintő kérdésekre. Mivel a tavaszi munkaerőhiány több szektorban is rendeződött, így a kényszer is megszűnt, hogy emelkedjenek a bérek. Számos vállalat keresletcsökkenésről, illetve forgalom csökkenésről számol be, így a visszaesett bevételek szinte ellehetetlenítik a bérek emeléstét, egyes esetekben az alkalmazottak megtartását is.
Ha lesz is béremelkedés, az jóval szerényebb lesz, mint az elmúlt években. Természetesen még semmi sem dőlt el, hiszen a tárgyalások még csak most indulnak el, de a döntés idén lényegesen nehezebben fog megszületni. A gazdaság miatt a VOSZ nem tartja indokoltnak az emelést, míg a Munkástanácsok Országos Tanács igen. Az már biztosra mondható, hogy eredmény csak jövőre fog születni, és a garantált bérminimum és minimálbér 2021-es összege csak minimális mértékben fog emelkedni, ha emelkedik majd egyáltalán.
Egy válasz
Quality articles is the key to interest the users to visit the site, that’s what this website is providing.