Először testközelből a bankszámlaszám fogalmával akkor találkozhatunk, amikor megkezdjük az egyetemi tanulmányokat, vagy az első munkahelyünkön kezdünk el dolgozni. Habár az életünk mindennapi részét képezi, sokan nem gondolnak bele, hogy mi is pontosan ez a rengeteg számból álló egység – cikkünkben ezért a leggyakoribb kérdések megválaszolása mentén bemutatjuk a bankszámlák funkcióját és típusait, valamint a leghasznosabb tudnivalókat.
Mi tulajdonképpen a bankszámlaszám?
A bankszámlaszám Magyarországon egy 16 vagy 24 számjegyből álló azonosító, amivel a pénzügyi folyamataink adminisztrálhatóak. Ez alapján azonosítható be egy ügyfél pénzforgalma a kiadásairól és bevételeiről. A számsort, amelyet szokás GIRO-kódnak is hívni, mindig az a bank adja ki előre meghatározott szabályok alapján, amelyiknél számlát nyitunk. A magyar formátum egységes felépítésű: az első nyolc szám mindig a fiókot fogja jelölni, amelyből az első három számjegy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által megadott kód. Ezután négy jegyet a hitelintézetek adnak meg, és végül egy, az MNB rendelkezése által előírt ellenőrző szám fejezi be a sort.
A formátum függ attól, hogy melyik banknál nyitunk számlát. Ahol csak 16 számból áll a mindennapi használatú számsor, ott a teljes olvasatban további 8 db nulla szerepel. A belföldi utalás során a GIRO-kód alapján követhetőek nyomon a banki ügyfelek tranzíciói.
Hol nézhetem meg, mi a bankszámlaszámom?
Amennyiben nyitottunk már számlát egy banknál, akkor a velük kötött szerződés tartalmazza a bankszámlaszámot. Ha valamiért nem férünk hozzá a szerződéshez, akkor bármelyik számlakivonatunkon vagy az online elérhető netbank fiókunkban is megtekinthetjük. Amennyiben ezekhez sem férünk hozzá, személyazonosító okmányokkal fáradjunk be valamelyik, a bankunkhoz tartozó fiókba, és kérjük a munkatársak segítségét.
Hol érdemes számlaszámot nyitni?
Mindegyik magyarországi bank rendelkezik megszokott és egyedire szabott szolgáltatási csomagokkal, amelyekben különböző kedvezményes díjszabásokat határoznak meg a szolgáltatási csoport alapján – ezért ehhez érdemes alapos kutatásba fogni, hogy a számunkra legideálisabb és legszimpatikusabb bankot és tarifacsomagot válasszuk ki.
Ami érdekesebb, hogy a magyar bankszámlaszám első három száma mutatja azt, melyik bankhoz tartozik. Az alábbi listában megtekinthetőek a legismertebb és legnagyobb bankok előszámai, de ezen a linken az összes megtalálható:
- OTP bankszámlaszám: 117
- CIB bankszámlaszám: 107
- Budapest Bank bankszámlaszám: 117
- Erste bankszámlaszám: 116
- K&H bankszámlaszám: 104
- Raiffeisen bankszámlaszám: 120
- Unicredit bankszámlaszám: 109
- Takarékbank bankszámlaszám: 115
- MKB bankszámlaszám: 103
- Magyar Nemzeti Bank számlaszám: 190
Emellett léteznek úgy nevezett bankszámlaszám kereső alkalmazások, amelyek nyilvános adatbázisokból hívják le az adatokat arról, hogy a keresési paramétereknek megfelelő, aktuális csomagokat nézhessük át.
Visszanyomozható-e a személyazonosság a lakossági bankszámlaszám használójáról?
A számlanyitáskor érzékeny adatokat kell magunkról megadni a beazonosításhoz, amelyet a bankok hétpecsétes titok alatt őriznek, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe és megelőzzék az esetleges visszaéléseket vagy adatlopásokat.
Magánszemély adatai azonban nem derülnek ki egy számlaszámból – abból csakis a számlavezető bank és a fiók következtethető le, valamint annak helyessége. Tehát idegenek vagy külső személyek számára nem beazonosítható a számlatulajdonos, csak akkor, ha csalás áldozataként visszaélnek a személyes adataival. Emiatt mindig figyeljünk arra, hogy a számlaszám megadása során valójában kiknek adjuk azt ki!
Mi az az IBAN kód?
Az IBAN (International Bank Account Number) a nemzetközi bankszámlaszám, ami egy országon és bankon belül segíti a globális utalások pontos célbaérkezését. Magyarország 2003-ban vezette be az IBAN formátumú számlaszámokat és azok ellenőrzését, ezzel szabványosítva a fizetési műveleteket.
Minden országnak eltérő az IBAN bankszámla azonosítósora, de maximum 34 karakterből tevődhet össze. Az, hogy hány jegyű lesz, mindig az adott ország és bank szokásai alapján dől el. Például a cseh 24 karakterből áll, aminek az első két betűje az országkód (CZ), ezt követi két ellenőrző szám, majd négy a bank bankkódjával, és végül 16 szám, ami a konkrét bankszámlaszámot jelöli. Ezzel szemben az olasz IBAN kód 27 karakterből áll: az első kettő itt is az országkód (IT), majd követi két ellenőrző szám, egy számból álló országkód, majd 5 karakter a bankkódból, 5 a bankfiókból és 12, ami konkrétan a bankszámlaszám.
Mi az a SWIFT kód?
A SWIFT kód (Society of Worldwide Interbank Financial Telecommunication, magyarul Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság) már a bankok azonosítója, amely 8-11 karakterből áll, szintén betűkből és számokból. Van, ahol BIC (Bank Identifier Code) néven találkozhatunk vele. Az első 4 karakter a bankot jelöli, az ezt követő 2 az országkódot, ezután pedig a bank székhelyét vagy fiókját jelölő 2 szám jön, és végül 3 olyan karakter állhat a végén, amely a bank ügyosztálya vagy fiókja lehet – ez az utolsó 3 karakter nem mindig jelenik meg a SWIFT/CIB kódban.
A bankkártyán szereplő számsor egyben a bankszámlaszám?
Nem. A bankkártyaszám és a bankszámlaszám két külön fogalom. Előbbi a nevéből is eredő, plasztik bankkártyádról olvasható le, utóbbi pedig a folyószámla azonosítója. Tehát, ha egy banknál nyitsz egy folyószámlát, akkor először egy bankszámlaszámot kapsz. Ehhez külön készül egy plasztik (és egyben virtuálisan is használható) bankkártya, amivel a számlán tárolt pénzösszegekkel tranzakciókat hajthatsz végre. A bankszámlaszám csak akkor változik meg, ha bankot vagy bankon belül csomag- és díjszolgáltatás típust váltasz (például egyetemista csomagból valamilyen felnőtt munkavállalóiba lépsz át). A bankkártya viszont 2 évre szól, és a lejártakor a bank postáz egy újat nekünk, amin új sorszám található meg.
Van-e más mód arra, hogy ellenőrizzünk egy bankszámlaszámot, tényleg helyes-e?
Igen! Az országonként és akár bankonként változó metódus egy, az IBAN kódokat külön ellenőrző algoritmus, amivel biztossá válhatunk arról, létezik-e a számlaszám. Ezt az IBAN angolul is elérhető hivatalos honlapján is ellenőrizhetjük, ha megfelelően visszük be az adatot. Amennyiben egy magyarországi IBAN számsort akarunk ellenőrizni, azt itt tehetjük meg. A Luhn-formulaként is ismert metódusnak a titka a számsorban rejlik: bizonyos számokat ki kell emelni és megszorozni egy-egy adott számmal, majd helyes esetben a kijött összegek összeadott eredményének egy 0-ra végződő számnak kell lennie. Amennyiben nem így van, az a bankszámlaszám hibás.
Biztonságos az online utalás a bankszámlaszámról?
A lehető legbiztonságosabbá teszik a pénzügyintézetek az online utalásokat azáltal, hogy sok esetben a bankkártya sorszámát, az azon szereplő nevet, a lejárati dátumot, valamint a bankkártya egyedi CVC vagy CVV kódját kell megadni. Ez utóbbi a kártya hátulján szerepel, és három random generált számból tevődik össze. Online vásárláskor ezzel a számmal tudjuk megvédeni adatainkat a csalóktól – ettől függetlenül ezt az adatot csak biztonságosnak ítélt felületeken adjuk meg, különben adathalászat keretében visszaélhetnek a folyószámlán tárolt pénzösszeggel.
Mi történik akkor, ha külföldi céges bankszámlám van, és Magyarországon szeretnék vele tranzakciókat végrehajtani?
Amennyiben külföldi pénzintézetnél vezetett számlaszámmal rendelkezünk és azzal üzletszerű gazdasági tevékenységet folytatunk társaságként, a bejelentés a NAV felé kötelességünk a 2018. január 1-i törvény óta. Ehhez a konkrét számlaszámot, az intézet nevét, nyitását (és akár zárását) kell megadni. A bejelentéshez a NAV által megadott, erre a célra létrehozott formanyomtatványt tudjuk használni, mely letölthető a Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapjáról. Ez azonban nem vonatkozik a magánszemélyek bankszámlaszám vezetésére.
Ne feledjük, ha a céges bankszámlaszám megváltozik valamilyen okból kifolyólag, arról 8 napon belül kötelesek vagyunk a NAV-ot is tájékoztatni.