Ha az újévet egy átalakítással vagy felújítással szeretnénk kezdeni, mindenképp érdemes felkeresni a Praktiker weboldalát, esetleg a hozzánk legközelebb eső áruházát. Minden szezonnak megvannak a maga akciói és a szezon végi kiárusításai. Az év vége egyrészt a karácsony elmúltát is magával hozza, másrészt a téli időszak közepe-vége is aktuális. Ahogy minden más áruházlánc, a Praktiker is kihasználja, hogy a polcon maradt termékek még gazdára találjanak. De valóban érdemes ilyen beszerezni mondjuk a karácsonyi égősort, vagy a cserépkályhát annak fényében, hogy keveset vagy egyáltalán nem fogjuk használni egy évig?
Természetesen vannak olyan termékeket, amiket nem érdemes egy évre előre megvásárolni, vagy csak azért, mert valamikor a jövőben tervezünk egy felújítást. Hiszen ki szeretne évekig kerülgetni egy csomó térkövet vagy egy fürdőkádat, csak mert egyszer még szükség lehet rá, meg hát most volt jó áron. Ugyanakkor van, amit érdemes megvásárolni, hiszen a tárolása nem fog nagyobb gondot okozni, és ha például ünnephez kötött termék, akkor egy éven belül úgyis szükség lesz rá.
Karácsony után vegyünk karácsonyi terméket?
Ez elsőre furának tűnhet, de sokszor valóban megéri így tenni. A Praktikerben is találunk számos olyan karácsonyi terméket, mint például a ajtódíszek, az égősorok, vagy a karácsonyfa díszek, amiket érdemes megvásárolni. Karácsony után, amikor már lebontjuk a karácsonyfát, eltesszük a díszeket, válogassuk ki azokat a dolgokat, amiket jövőre már nem fogunk tudni használni. Ezeket viszont érdemes pótolni, hiszen egy év múlva már nem biztos, hogy emlékezni fogunk rá, mit dobtunk ki. Ráadásul még jó üzletet is köthetünk.
De ha az a tervünk, hogy az idei kék-ezüst karácsonyfát jövőre piros-aranyra cserélnénk, akkor is érdemes kicsit előre gondolkodni, és megvárni az ünnepek utáni akciókat. Az ajtódíszekkel, és egyéb karácsonyi termékekkel még január elejéig találkozhatunk a boltok polcain az akciós áruk között vagy a kiárusítás keretein belül. Érdemes kihasználni, de csak akkor, ha valóban szükségünk van rájuk. Azért, mert akciós, semmit se vegyünk meg, mert akkor nem spórolunk, hanem pazarolunk.
Év eleji felújítás a Praktikerrel
A nemrég bejelentett lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően az éve eleji felújítási kedv sokkal jobban érezhető, mint az eddigi években. A támogatás lényege, hogy az állam vissza nem térítendő támogatásban részesíti a minimum egy gyereket nevelő családokat, akik felújítani szeretnének. A felújítási összeg felét lehet igényelni, melynek 50%-a alapanyagköltségre fordítható. Ennek értelmében sokan az év első felére időzítik a régóta tervezett átalakításokat, újításokat. Persze attól, hogy a költségek egy részét visszaigényelhetjük, még nem ok arra, hogy ne spórolhatnánk.
A Praktiker számos terméket leakcióz év elején, főleg azokat a termékeket, melyek a szezon végén már kelnének el. A weboldalon találunk egy Kiárusítás, Outlet fület, ahol tájékozódhatunk az aktuális kedvezményekről, kifutó szériákról és akciós termékekről. Érdemes azonban a készletinformációt is ellenőrizni, hiszen a kedvezményes árú termékek nem találhatóak meg minden üzletben. Az online vásárlást is célszerű megfontolni, hiszen egyes termékek csak így akciósak vagy beszerezhetőek.
A Praktikerben találunk a szezon előtti akciókat?
Elővásárlási akció sem ismeretlen fogalom a rutinos tudatosan vásárlók között. Ilyenkor arról van szó, hogy még a szezon előtt kikerülnek azok a termékek, amik esetleg a tavalyi szezonból megmaradtak, de még eladhatóak. A Praktiker kínálatában is találkozhatunk hasonlóval, hiszen ha felmegyünk a weboldalra a kiárusított termékek között még most télen is találhatunk, mondjuk kerti bútort. Ha tervezünk ilyet vásárolni, akkor érdemes már jóval a szezon előtt megnézni az árakat, mert akár 50%-kal olcsóbban is beszerezhetjük a szükséges dolgokat.
Ugyanakkor érdemes szemfülesnek lenni, hiszen lehet, hogy selejtezett vagy épp sérült dobozról van szó, és azért akciós a termék. Előszezont a barkácsáruházak ritkán vagy csak adott áruházban tartanak, ezért érdemes mindig előre gondolkodni. Azt se felejtsük el, hogy a szezon alatt is kínál a Praktiker is akciós és kedvezményes termékeket.