A koronavírus járvány az élet minden területére rányomta a bélyegét. Tavaly januárban jelent meg hazánkban is a vírus, tavaszra pedig szinte megállt az élet az országban. Mivel számos iparágat érintettek a korlátozások, sokan nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A szolgáltatóipar és a turizmus szenvedte a legnagyobb károkat, aminek következtében sokan vesztették el a munkájukat, a megélhetésük így veszélybe került. Mivel sokkal többen élnek bérelt ingatlanban, mint saját tulajdonú otthonban, a munkahelyek elvesztése sok esetben költözéshez is vezetett.
2020 tavaszán megfigyelhető volt, hogy az addigi nagyon magas bérleti díjakat sokan nem tudták megfizetni, ezért kénytelenek voltak vagy elköltözni, meg megalkudni a bérlővel, hogy csökkentsen a díjakon. Mivel a tulajdonosok is féltek attól, hogy nem lesz, aki a régi lakó helyett bekötözzön, inkább csökkentettek az árakon. Akik nagyobb ingatlanba szerettek volna költözni, a 2020 tavasza és nyara számukra nagyon kedvezően alakult, hiszen sosem volt még ekkora kínálat a bérelhető ingatlanokba, mint a koronavírus járvány tavaszi lecsendesedésével.
Valóban csökkent a bérlők száma a koronavírus miatt?
A magántulajdonú lakások esetében a bérlők vándorlása nagyobb méreteket öltött, mind bármikor az elmúlt években. Sokan kerültek utcára, vagy kénytelenek voltak olcsóbb ingatlanba költözni, esetleg lakrészbérlésben gondolkodni önálló lakás helyett. Mivel sokan nem tudták a drága bérleti díjakat megfizetni, így a bérleti díjak sok esetben csökkentek. Ennek köszönhetően jóval nagyobb ingatlanhoz lehetett jutni olyan áron, amiért régebben kisebb ingatlant tudtunk volna csak bérelni.
Ezt sokan ki is használták. A céges tulajdonú lakások esetén nem volt ennyire drasztikus az árak mozgása. Ez annak is köszönhető volt, hogy a céges tulajdonú lakások fix rezsivel és bérleti díjjal számolnak. A no1propertyzrt.com oldalon a vírus alatt is találni lehetett bérelhető ingatlant, de nem volt nagyobb a kínált, mint máskor, vagyis aki bérelni akart, megtehette eddig is. A céges tulajdonú ingatlanbérlést nem viselte meg annyira a koronavírus járvány, mint a magánszemélyeket.
Milyen igények jelentkeztek az ingatlanbérlés terén a járványnak köszönhetően?
A koronavírus járványnak köszönhetően sok esetben az árak csökkentek, de például a bérelhető ingatlanok kínálata sem volt ilyen széles. Több ingatlanból voltak kénytelenek kiköltözni az előző lakók. Akiket nem viselt meg annyira a járvány, mert biztos anyagi háttérrel és munkahellyel rendelkeztek, a tavaszi-nyári időszak bőségesebb lehetőséget kínált arra, hogy ugyanazért az árért egy nagyobb ingatlanba költözhessenek. A céges tulajdonú lakásokra is megnőtt az igény, hiszen sokan kénytelenek voltak megválni az albérlőiktől, mert nehéz anyagi körülmények közé kerültek.
A NO.1 Property Zrt. ingatlanjaira is nőtt a kereslet, hiszen a cég új építésű, vagy teljesen felújított ingatlanokat kínált és kínál versenyképes áron, ráadásul fix összegér, akár rezsi, akár bérleti díj tekintetében. A cég honlapját, https://www.no1propertyzrt.com –ot is sokan keresték fel ebben az időszakban.