Mennyi áramot fogyasztanak a következő háztartási berendezések?

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

áramfogyasztás

Mióta a rezsicsökkentés véget ért rengeteg ember elgondolkodott azon vajon, mennyi lesz majd ennek hatására a fogyasztás. Mindenki szereti tudni előre, hogy nagyjából mennyi lehet a havi vagy éves energia fogyasztása hiszen ennek függvényében tudja kalkulálni a kiadásait, valamint azt is, hogy mire lesz elég a havi 210kWh kedvező árú villamos áram. Ha tisztában vagyunk azzal melyik háztartási gép mennyit fogyaszt azzal már tudunk úgymond spórolni nem csak az energiafelhasználáson, hanem a kiadásainkon is. Nézzük meg hogy melyik háztartási gépnek mennyi az átlag fogyasztása használati rendszerességük szerint. A feltüntetett adatok többsége az MVM next energia kereskedelmi Zrt. adatain alapul. Ezek becsült értékek.

Konyhai és fürdőszoba eszközök áram fogyasztása

A Centrifuga fogyasztása heti szinten 5 alkalommal használva = 1 kWh ugyan ez a fogyasztási érték elmondható az elektromos borotva mindennapos használata esetén is.

A mosógép fogyasztását, ha megnézzük igen széles skálán mozog 1 és 10kWh között részletezve az alapvető mosási programok szerint pedig a következőféleképpen néz ki:

– 1,8 kg műszálas mosás 50 fokon = kevesebb, mint 1 kWh

– 4 kg pamutmosás előmosással 90 fokon = 2,5 kWh

– heti mosás négy tagú család esetén = 10 kWh (havi szinten 40 kWh energiát jelent)

Az elektromos szeletelő használata elengedhetetlen pláne akkor, ha bélszínt szeretnénk felvágni. Ha 4 éven át minden egyes hétvégén egy adag bélszínt felszeletelnénk, 1kWh lenne a fogyasztása. Ugyan ezt a fogyasztást mutatja az elektromos konzervnyitó használata abban az esetben, ha négy éven keresztül naponta egy konzervet nyitunk fel.

Az elektromos tűzhely fogyasztása egy család (négytagú) egy heti étel elkészítése esetén 20 kWh (havi szinten 80 kWh fogyasztást jelent).

A hűtőszekrény fogyasztása 2 kWh naponta (havonta ez 60 kWh fogyasztást jelent, ami a havi kedvezményes 210 kWh energiafogyasztásnak közel 30%-a). Bármilyen meglepő, ha már a hűtőszekrény fogyasztását megemlítettem pontosan ugyan ennyit fogyasztanak a fagyasztószekrények is átlagosan.

A kávédaráló 90 kg kávé ledarálása során 1 kWh fogyasztás mutatkozik, valamint a kávéfőző használata során, ha 40 csésze kávét főznénk le akkor is ezt a fogyasztási értéket érnénk el.

A késélező fogyasztása 12.000 darab kés élezése után 1 kWh tehát ennek az eszköznek használata nagyon minimálisan mutatkozik meg a fogyasztásban.  

A mikrohullámú sütő 5 adag fagyasztott félkész étel felmelegítése esetén 1 kWh a fogyasztás.

A mosogatógép fogyasztása egy teli „töltet” 2 kWh.

Az olajsütő fogyasztása 1,3 kg sült krumpli kisütése esetén 1 kWh.

A Kenyérpirító fogyasztása 60 szelet kenyér pirítása során 1 kWh.

A szendvicssütő fogyasztása 26-54 szendvics (folyamatos) elkészítése során 1 kWh.

A Teafőző fogyasztása 35 csésze tea elkészítése esetén 1 kWh

Hűtő, fűtő eszközök áram fogyasztása

Nyáron az otthonunk hűtése télen pedig a fűtése az, amihez energiát használunk fel a klíma eszközök segítségével. A leggyakrabban használt átlagos hatékonyságú inverteres klíma fogyasztása nagyjából 1,1kWh. Tehát ha naponta a nagy hőségben 5 órát használjuk az napi 5,5kWh-át jelent, azaz 30 napra ez 165kWh fogyasztás.

Konvektor (2 kW teljesítményű) fél órányi fűtése = 1 kWh (ha egész nap működne folyamatosan, akkor 24 óra alatt 48 kWh áramot fogyasztana, ami havi szinten 1440 kWh energia, ha belegondolunk ez a mennyiség így tényleg nagyon sok lenne).

Hősugárzó fogyasztása 3 kW teljesítményű hősugárzó 20 percen keresztüli fűtése = 1 kWh-t (ha egész nap menne egy ilyen hősugárzó, akkor napi szinten 72 kWh-t fogyaszt, ami igen sok fogyasztás szempontjából tehát egyáltalán nem gazdaságos).

Megemlíteném még a padlófűtést is mely függ a hőszigetelés minőségétől és típusától, a szoba méretétől, az üzemmódtól, a külső környezeti viszonyoktól és további más fontos szempontoktól is. Ha az egyetlen fűtési forrás a lakásban csak a padló akkor négyzetméterenként nagyjából 0,2 kWh az energia fogyasztása. Az optimális hőmérséklet fenntartása érdekében átlagosan 0,1-0,16kWh a fogyasztás négyzetméterenként. Ahhoz, hogy a padló fűtés havi költségét ki tudjuk számolni a fogyasztást meg kell szorozni a négyzetméterrel szobánként kell számolni az üzemidőt és a havonta a napok számát, így már kapunk egy értéket ami megközelítőleg tükrözni fogja azt mennyi lehet havonta a padlófűtés fogyasztása.

Laptopok, számítógépek, játékkonzolok áram fogyasztása

A pénzcentrum becslése alapján egy alap laptopnak 50-100kWh a fogyasztása, abban az esetben, ha 8 órával számolunk 150-300kWh fogyasztást jelent évente, vagyis havonta 12,5-25kWh. Ha úgy nézzük ezek az eszközök bizony alvó üzemmódban is fogyasztanak tehát ahhoz, hogy spóroljunk, ha nem használjuk érdemesebb őket kikapcsolni.

De ha már laptopok akkor ne feledkezzünk el az asztali számítógépekről sem. Egy PC hangszórókkal, nyomtatóval, internet modemmel együtt nagyjából 200kWh a fogyasztása. Ha napi 8 órával számoljuk ez havonta 50kWh azaz évente 600kWh az energia fogyasztás. Fontos, hogy ez az érték attól is függ mire használjuk a számítógépet hiszen nem mindegy, hogy internet böngészésre vagy játékra használjuk mivel ebben az esetben az eszköz teljesítménye is megnövekszik. Az MVM next Zrt. adatai alapján egy átlagos számítógép fogyasztása 3 órányi használat alatt 1kWh.

A játékkonzolok esetében is a használat mértéke a befolyásoló tényezője a fogyasztásnak. A legújabb generációs játékkonzolok esetében a napi 3 órás használat során a fogyasztása évente 180-200kWh ez havonta 15-16,6kWh fogyasztást jelent.

Televíziók áram fogyasztása

A televíziók esetében igen érezhető fogyasztási különbségek vannak. Az MVM next energia kereskedelmi Zrt. adatai szerint egy 39colos LED tv fogyasztása 20 órányi használat után 1kWh. Ha megnéznénk egy 51cm átmérőjű televíziókészüléket a fogyasztása ugyan ezt az értéket produkálná csak 8-9 óra használat alatt, tehát ha 20 órányi használatot vesszük figyelembe kétszer annyi lesz a fogyasztása, azaz 2kWh. Egy átlag 127cm-es LED TV 1000 óra alatt nagyjából 80-90kWh fogyasztást mutat. Ezt a fogyasztást 200 nap alatt érjük el úgy, ha naponta 5 órát nézzük a tv-t. Napi szinten nézve 0,4-0,45kWh. Nyilván érdemes megnézni az energetikai osztályba való besorolást is melyet a terméken található energetikai címkén lehet megtekinteni.

Általános elektromos eszközök áram fogyasztása

Hajszárító fogyasztása (1000 W) 6 lakalommal 10 percnyi használat után (összesen 60 perc üzemidő) 1 kWh.

Elemtöltő fogyasztása 100 óra töltés 1 kWh.

Fúrógép fogyasztása 2 óra használat után 1 kWh (500W készülék teljesítmény mellett értendő).

Hi-Fi berendezés fogyasztása 8-10 órányi működés során 1 kWh.

Mobil telefon töltő fogyasztása 100 töltési alkalommal 1 kWh.

Fax igénybevétele során, ha 3 órát használjuk a fogyasztása kevesebb mint 1kWh.

Páramentesítő fogyasztása 3 óra használat 1 kWh.

Párologtató fogyasztása egy órányi használat alatt 1 kWh.

Videó lejátszó fogyasztása egynapi felvétel esetén 1 kWh.

Vasaló fogyasztása két óra használat során 1 kWh.

Izzók áram fogyasztása

Energiatakarékos izzó fogyasztása (20W) 50 órányi használat után = 1 kWh. Érdemes összehasonlítani a villanyégők fogyasztásával melyek teljesítményük szerint a következők:

– 40W-os izzó 25 órányi használata = 1 kWh

– 65W-os izzó 16 órányi használata = 1 kWh

– 100W-os izzó 10 órányi használata = 1 kWh

Érdemes odafigyelni főleg a családosoknak hiszen elég nehéz lesz azt kivitelezni, hogy a kedvezményes 210kWh alatt tartsák a havi fogyasztásukat. Éves tekintetben ez úgy néz ki, hogy ha 2523kWh marad a fogyasztás akkor 36 forint marad az áram ára ez átszámolva azt jelenti, hogy nem haladhatja meg a havi 7569ft-ot.

Egy kis odafigyeléssel könnyedén tudunk az energiafogyasztással spórolni. A pazarló fogyasztáson csökkenthetünk például úgy, hogy optimálisan állítsuk be a fűtést vagy ne hagyjuk feleslegesen égve a lámpát. Energiatakarékos életvitelre váltás, ami azt jelenti, hogy olyan elektronikai eszközöket kell vásárolni, amelyek energia besorolása fogyasztás szempontjából kedvezőek de lehet akár kisebb beruházás is például LED lámpák, izzók. Ha változtatunk és odafigyelünk a fogyasztásra előbb utóbb gazdaságosabb lesz az energia fogyasztásunk.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
Hogyan működik a Jysk online vásárlás?

4 válasz

  1. דירות דיסקרטיות במרכז נועדו לצורכי הנאה
    ורגיעה ולכן זה מסתדר היטב עם
    השילוב של עיסוי מסוג זה. בנוסף במקום
    מתקיימים חוגים נוספים עם מדריכות המובילות בתחומן כגון: עיצוב וחיטוב
    הגוף, פילטיס מזרן ועוד.. הבית מקדם את תחום הכושר ושם על דגלו את תחום פילטיס
    המכשירים , עם המכשור הכי מקצועי בארץ
    לצד מדריכות מעולות וקבוצות קטנות ואינטימיות .
    אין כאן מחיר אחיד והוא נפרד מהתשלום על הדירה שבה אתם שוהים ממש כמו הזמנת עיסוי בבית
    מלון. בניגוד לעיסוי הרפואי אשר מתבצע על מיטת טיפולים
    משום שמצריך נגיעה נכונה בשרירים, העיסוי האינטימי אשר שונה מאוד ואינו מכוון לשחרור שרירים, מתבצע על המיטה של הדירה בה אתם נמצאים.

    מעסה רפואית, מתמחה בטיפולים אורטופדיים,
    טיפולים להקלה על כאבים בגוף.
    מלבד העיסויים ניתן להנות במקום גם מטיפולי פנים במחלקת הקוסמטיקה של ארומה ספא –
    חדר טיפולי הקומסטיקה בניהולה של אילי לב, קוסמטיקאית בכירה מזה כ-30 שנה בענף ובעלת הספא אשר מציע תפריט טיפולים עשיר
    הכולל טיפולים להתמודדות עם בעיות אקנה, פגמנטציה,
    טיפולי שיקום ואנטי אייג’ינג,
    טיפולי פנים Dermalogica בהתאמה אישית לעור שלך, טיפולי יופי
    ועסוי אנרגטי בשילוב אבני קריסטלים, שמנים ארומטיים ומסכות הזנה,
    טיפול פנים משודרג Catio Vital מסדרת
    קטיו ויטל בטכנולוגיית היוניזציה (התזת חמצן עם חומצה אלהרונית)
    ושמנים אתריים, פילינג ייחודי להתחדשות העור והחייאתו המותאם לעור סבוראי, אקנה ופוסט אקנה
    לצד טיפול בנזקי השמש המצטברים, פילינג משולש Peel & Life
    לפילינג, הבהרה וליפטינג בו-זמנית ועוד.

    Feel free to surf to my webpage … נערת ליווי ערביה בחיפה

  2. You also get a novel The Job after ending all of the Escort actions.
    The Job – The Hummer limo. The Rollerz use this as a gang car, they may
    come after you when you could have 4 or more
    wanted stage. For a guaranteed Interest play Level 6 of the Vice Kings Hijacking.
    For a assured Mockingbird play Level 1 of the Rollerz Hijacking.
    For a assured Komodo play Level 5 of the -Los- Carnales Hijacking.

    Hollywood – The -Los- Carnales use this as a gang automobile.
    The 3rd Street Saints will use it as a gang automobile ultimately.

    We’ll guide you thru the airport with as much as four employees.

    Newman – These might be discovered across the Airport district normally, you can also find them throughout the town. Nobody claimed accountability for the attack, and Zahid Shah,
    a deputy commissioner in the district of Sibi where the bombing occurred
    stated they had been still investigating. Gunslinger – Head to High End Retail or
    Suburbs district to find plenty. Hannibal –
    Head to the North aspect of the town for these. Socialite – Head for the North side of town to find these.
    Rarely discovered driving in the North side of the town.

    My homepage: נערות ליווי אנאלי

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
A Facebook Marketplace népszerűsége töretlen, rengetegen vásárolnak használt holmikat vagy adnak el így olyan dolgokat, melyekre már nincs szükségük. Az itt történő hirdetésfeladás igen egyszerű,...
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
A penzvero.hu személyes küldetésének érzi azt, hogy fenntartsa, és folyamatosan ápolja az ezeréves hazai pénzverés hagyományait, illetve célja, hogy bemutassa, és megőrizze a magyar történelem...
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
A cseh autópálya matrica vásárlása nem akkora ördöngösség, hozzávetőleg úgy működik, mint hazánkban. Ahogyan Magyarországon, úgy Csehországban is már az e-matrica van érvényben, vagyis nem...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.