A penzvero.hu személyes küldetésének érzi azt, hogy fenntartsa, és folyamatosan ápolja az ezeréves hazai pénzverés hagyományait, illetve célja, hogy bemutassa, és megőrizze a magyar történelem és kultúra értékeit. Az igen nagy múlttal rendelkező magyar pénzverés eredményeit előtérbe helyezve igazodik a cég a mai innovatív eljárásokhoz és a modern technológiákhoz egyaránt.
A társaság fő tevékenységei közé felsorolhatjuk az MNB által pénzforgalomra szánt, megrendelt forgalmi érmek legyártását, illetve a jegybank által kibocsájtott emlékpénzérmék gyártását és forgalmazását is. Az oldalon születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, vagy esküvőre, és gyermek születésre is vásárolhatunk egyedi és emlékezetes ajándékérméket. Fő feladataik mellett innovatív eljárásokkal és a legmodernebb technológiákkal a magas szakmai tudással rendelkező szakemberek készítik el a művészeti kivitelezéssel rendelkező, egyedi érmeket is.
Mi is az a Numizmatika?
Bár a pénzérmékre elsősorban az emberek csupán fizetési eszközként tekintenek, mégis sok ember számára ezek az érmék jóval többet jelentenek, mint aprópénz. Egy igazi gyűjtő mindent megtesz ahhoz, hogy megszerezzen egy igazi ritkaságot, mellyel a gyűjteménye minden szempontból még értékesebb és különlegesebb lesz. A Numizmatika pedig a különféle érmek, és érmék tanulmányozásáról és gyűjtéséről szól.
Az érmeken megjelenő éremképek képesek visszarepíteni bennünket abba a korba, mikor használták őket. A mindennapjaink tárgyiasult emlékeként pedig ezek a pénzérmék képesek hordozni a régi időt korát, illetve az akkori művészeti, gazdasági, társadalmi, kulturális lenyomatokat is.
Az érmeken látható uralkodók portréival, a címereken, vagy a kibocsájtó hatóságok feltüntetésével kaphatunk egy átfogó képet azzal kapcsolatban, hogy milyen változásokon mentek keresztül a történelmi korok az idő múlásával.
Hasznos tanácsok a penzvero.hu szerint a kezdő gyűjtőknek
Akiket igazán foglalkoztat a téma, azok pontosan tudják, hogy melyik az a (pénz)érme, amit először a gyűjteményébe megvásároltak, vagy kaptak. Minden lelkes éremgyűjtő számára azt ajánlja a penzvero.hu hogy első körben egyszerű, gyűjtői tematika köré, esetleg saját ötletre alapozva kezdje meg az érmegyűjtést. Próbáljunk meg például némi egyediséget is becsempészni a dologba, és ötleteljünk azzal kapcsolatban, hogy milyen érméket szeretnénk beszerezni a közeljövőben. Ez lehet egy különleges plakett, érem, egy egyedi formájú, megjelenésű érme, vagy akár utánveret is. Arról egy percre sem szabad megfeledkeznünk azonban, hogy minden gyűjtemény jó gyűjtemény, az alap koncepció bővítésére, illetve a gyűjtemény felépítésére pedig elég csak később sort kerítenünk. Jó ötlet lehet például kezdőként szakosodni egy adott ország, vagy régió kibocsátásaira, de választhatunk valamilyen különleges, mégis univerzálisnak mondható témát is, mint például a „modern érmék” vagy a „világ sportérmei”.Egy gyűjtemény megalapozásának talán a leggazdaságosabb és legegyszerűbb módja is az lehet, ha például először a hazai forgalomban lévő pénzek rendszerezésével kezdünk. Tehát típusokra, évjáratokra, akár éremsorokra lebontva is külön kategorizálhatjuk az érmeket, majd idővel kiterjeszthetjük a gyűjtést az emlékérmékre, vagy akár a külföldi kibocsájtásokra is. Jó tudni, hogy az emlékérmék a forgalmi érmékkel összehasonlítva általában magasabb bekerülési, és gyűjtői értékkel is rendelkeznek.
Milyen alkalmakra lehet jó ötlet egyedi érmét készíttetni a penzvero.hu oldalon?
A penzvero.hu oldalon keresztül beszerezhetünk, vagy készíthetünk egyedülálló, különleges darabokat is, az oldalon ugyanis lehetőségünk van egyedi tervezésű érméket is készíttetni. Ezek pedig igazán jól jöhetnek egy nagyobb esemény, céges rendezvény, évforduló, kiemelkedő alkalmak, vagy konferenciák során, amikor szeretnénk egy ajándéktárgyat átadni a résztvevőknek. Az egyedi érmék pedig kiválóak lehetnek ilyen alkalmak megörökítése céljából.
Kétféle módon is lehetőségünk van leadni rendeléseinket:A vállalkozás a megrendelő által megadott grafikai tervvel és vázlattal dolgozik, de szükség esetén még a grafikai terveket is rájuk bízhatjuk, melyeket ilyenkor neves éremtervező művész közreműködésével készítik el. Végül az egyedi érmek vert technológiával látják meg a napvilágot.
A vert technológiával előállított egyedi érmek készítése pedig akkor lehet jó választás, amikor egy egyedi verőszámmal ellátott, nem mindennapi ajándékot szeretnénk készíttetni igen magas darabszámban.
Hogyan tudunk a penzvero.hu weboldalon egyedi érmeket rendelni?
Fontos tudni, hogy előre nem lehet megmondani azt, hogy az adott rendelésünk mennyibe fog majd kerülni, illetve, hogy a megrendelt egyedi érmeket mikor fogjuk tudni leghamarabb a kezünkben tartani. Az elkészítés idejét, illetve az árát ugyanis több dolog is tudja befolyásolni (például a darabszám, illetve az érme kinézete). Emiatt az egyedi érmek gyártásához mindenképpen szükségünk lesz egy előzetes konzultációra, ahol minden fontos elképzelés átbeszélésre kerül. A pontos igények tisztázása után, ezek ismeretével már a vállalat egy egyéni kalkulációval fogja tudni megadni az árajánlatot. Az egyedi érmek megrendeléséhez első lépésben a penzvero.hu weboldalt megnyitva a fejlécben megjelenő „Cégeknek” feliratra kell kattintanunk. Ezután elolvashatunk minden fontos tudnivalót az egyedi tervezésű érmekről, ezután pedig az oldal közepén található „Ajánlatkérés” ikont kell megkeresnünk. Ezt követően egy űrlapot kell kitöltenünk a személyes adatainkkal, ahol meg kell adnunk az e-mail címünket, a teljes nevünket, a telefonszámunkat, illetve le kell írnunk az elképzeléseinket, vagyis, hogy milyen egyedi érmet szeretnénk készíttetni. Ezen az űrlapon természetesen lehetőségünk van emellett az ajánlatkéréshez a vázlatot, tervet is feltölteni.
Milyen eseményekre tudunk különleges ajándékot találni a penzvero.hu weboldalon?
A különleges, egyedi ajándékoknak az emberek nagy része örülni szokott, az ilyen ajándéktárgyakat pedig a legtöbben szeretjük egy örök emlékként megőrizni. Ez pedig akár lehet egy olyan egyedi, gravírozott érme, amely névre szóló. Az ilyen egyedi érmek készíttetése leginkább akkor lehet jó választás, ha az adott éremből csak néhány darabot szeretnénk megrendelni. Remek ötlet lehet egy kerek évfordulóra, vagy születésnapra egy különleges éremmel előrukkolnunk, ha tudjuk, hogy a megajándékozott fél szereti a nem mindennapi meglepetéseket. A megvalósítás eszköztára ebben az esetben kimondottan szélesnek mondható, lehetőségünk van ugyanis például előre legyártott, egyedi feliratos, és széldíszes érmék dekorálására, de készíttethetünk teljesen egyedi termékeket is a penzvero.hu-n. Azt pedig, hogy az adott emléktárgy milyen technológiával lesz elkészíttetve a megrendelő igényeinek ismerete után lehet csak meghatározni. A penzvero.hu oldalán számos különleges ajándékötlettel találhatjuk magunkat szemben, ilyen lehet például az éremvésés, a vert érem, vagy éppen a fotógravírozás is.
Különleges esküvői ajándék a penzvero.hu oldalról
Vannak olyan események és alkalmak az életünkben, melyek kiemelt figyelmet érdemelnek. Ez lehet a gyermek születése, esküvő, keresztelő, vagy bérmálás. Ilyenkor gyakran eszünkbe juthat az, hogy valami igazán egyedi, nem csak értékes, de emlékezetes ajándékkal kéne előrukkolnunk, hiszen ezek mind olyan ünnepek, melyekre az emberek szeretnek visszaemlékezni. Ezekhez az alkalmakhoz kínál remek ajándékötletet a Magyar Pénzverő Zrt. az igen széles éremkínálatával.
A házasságkötés tematikájú, mindkét oldalon vert éremképpel készülő érem kiváló ajándék lehet az ifjú pár számára. A penzvero.hu éremkínálatában megtalálható Virágos esküvői érem hátoldalára szöveg is véshető, ennek köszönhetően még egyedibbé és még emlékezetesebbé tehetjük azt.
A weboldalon találhatunk még a magyar történelem nagyjait és jeles eseményeit megörökítő színezüst emlékérméket is, melyek igazán értékes ajándékként szolgálhatnak. Emellett külön kategóriába találjuk meg azokat az ajándék érméket, melyek kifejezetten egészségügyben dolgozók számára, orvosoknak, és nővéreknek lett tervezve a penzvero.hu által.