Ilyen az Edigital laptop kínálata

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

Az Edigital laptop kínálata több mint megfelelő minden felhasználó számára. A 2020-as év megmutatta, hogy bizony bármelyik pillanatban szükségünk lehet egy számítógépre, főleg, ha a munkánkat vagy a tanulást hirtelen interneten keresztül kell elvégeznünk. Azonban nem mindegy, hogy milyen géppel a hónunk alatt ülünk neki a munkának. Ha csak azt akarnánk megtudni, hogy milyen laptopokat tudunk beszerezni ezen a weboldalon, akkor a válasz lényegesen rövid lenne: bármilyet! De ássunk egy kicsit mélyebbre.

Milyen számítógépre van szükségünk?

Először érdemes azt eldönteni, hogy mire van szükségünk. Sok ember aszerint dönt, ami a szemének tetszik, viszont az esztétika gyakran becsaphatja az embert. Mielőtt elkezdünk nézelődni a honlapon, inkább írjuk fel magunknak egy lapra az elvárásainkat.

  1. Mire akarjuk használni? Ez az első és a legfontosabb kérdést, amit fel kell tennünk magunknak. Többféle válasz létezik, és mindegyikhez másik számítógép illik. Az első válasz az, hogy átlagos használatra szeretnénk, ezen akarunk írni a barátainknak, néha játszani valamit, vagy megnézni egy filmet. Ez a pötyögés elvégezhető a Windows bármelyik operációs rendszerén, vagy az Apple termékein, de Linuxon is. Nem gond, ha pár évvel régebbi a szoftver, hiszen nem várunk el tőle semmit. Ilyenkor a képernyő felbontásának sem kell túl nagynak lenni, az 1366×768 bőven elegendő, csak arra figyeljünk, hogy ne töltsünk túl sok órát előtte. Amennyiben valamit még fel szeretnénk írni, akkor az a 4GB belső memória és a 128GB tárhely.
  2. A következő lehetőség az, ha a munkához van rá szükségünk. Amikor naponta akár 6-8 órát is a képernyő bámulásával fogunk tölteni, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy mit nézünk. Ugyanez igaz a gép gyorsaságára is, már, ha nem akarjuk feleslegesen bosszantani magunkat. Ilyenkor a jobb kategóriákat kell néznünk, így a Windows 10 alatti verziók szóba sem jöhetnek. Az Apple OS operációs rendszere szintén tökéletesen működik, ráadásul a gyorsaság is garantált. Figyeljünk a képernyő felbontására is, ne hagyjuk, hogy 1920×1080 alá essen. Ráadásul ebben az esetben a 8GB RAM és a 256GB ROM feletti tárhely is jól jöhet. Írjuk fel a processzor fajtáját is, mert miközben átlagos használathoz jó az Intel Core i3, addig itt már az i5-re lesz szükségünk.
  3. Létezik még egy lehetőség, ez pedig a gyerekeket veszi célba. Nekik mindenképpen Windows 10-et válasszunk, mivel ezt könnyen fogják használni. Figyeljünk arra, hogy képernyő minél nagyobb felbontású legyen, hiszen a fiatalok hosszú órákat fognak eltölteni előtt. Minél nagyobb a belső tárhely, annál jobb, legalább nyugodtan fognak tudni játszani. A memóriára is legyünk tekintettel, hiszen a fiatalabb korosztály arról híres, hogy sok programot letölt.

Edigital laptopok munkához és a hétköznapokra

Most, hogy a legfontosabb szempontokat átbeszéltük, végre kezdhetjük a válogatást. Tegyük fel, hogy nem a legolcsóbb laptopot akarjuk megvenni, hanem egy megbízható gépet szeretnénk, ami hosszú évekig a tulajdonunkban lesz. Amennyiben mindig is Windows 10 felhasználók voltunk, nem érdemes most váltani.

Az Edigital laptopjai közül elsőre az Asus Zenbook ugrik fel, ami i5 processzorral fut, és 6 vagy 8 GB-os memóriával is választható. A 14 colos képernyő a tökéletes méretbe tartozik, könnyűvé teszi a hordozást is. Ha ennél kisebbet választunk, akkor az a táska méretnek megfelelő, viszont otthoni használathoz lehet, hogy túlságosan kicsi lesz. Az Asus a megbízható márkák listáján szerepel, biztosan éveken keresztül futni fog, ráadásul most akciósan csaphatunk le rá.

Lehet, hogy a 14 colos méret kicsinek tűnik, és inkább valami nagyobbra vágyunk. A Lenovo IdeaPad 3 már 15,6 colos képernyővel rendelkezik, ami még éppen a hordozható kategórián belül esik. Itt már 8GB RAM mellé 512GB ROM-ot kapunk, ahova rengeteg számítógépes programot tudunk letölteni. Ez egy olyan márka, ami megállja a helyét az íróasztalon, és biztosan segíteni fog mind a munkában, mind a tanulásban.

Ugyanebben a kategóriában választhatjuk a HP 250G7 modelljét is, ami i5 processzorral látta meg a napvilágot. Itt a felhasználó választhat 6 és 8 GB között, attól függően, hogy mennyire gondoljuk komolyan a saját számítógép vásárlását. Ha sok évre választunk, akkor érdemes a nagyobbat megvenni, így évek múlva sem kell attól félni, hogy esetleg belassul a készülék.

Edigital laptopok egyedi igényekhez

Az Edigital laptopok között azonban a különleges igényeket is ki tudjuk elégíteni. Sokan nem érik be a hagyományos megoldással. Ez akkor történhet, ha nemcsak olvasgatni szeretnénk, hanem írni, rajzolni és egyéb papírt igénylő feladatokat ellátni. Ilyenkor a 2 az 1-ben notebookra lesz szükségünk.

A Lenovo Ideapad Flex 5 úgy lett megtervezve, hogy egy hozzá passzoló elektronikus tollal lehessen rajta rajzolni vagy jegyzetelni. Ezt úgy tudjuk elképzelni, hogy hagyományosan kinyitva egy i5 processzorú számítógépet kapunk, ahol választhatunk a 6 és 8 GB között. A 15,6 colos képernyőt azonban fordítva is ki tudjuk nyitni, és így közvetlenül alkothatunk rajta.

Árban kicsit feljebb áll a szintén felkapott Dell Inspiron, ami a többihez hasonlóan Windows 10-el fut, és szintén kifordítható. Itt egy hajszállal kisebb kijelzőt kapunk, a 13,3 colos képernyő tökéletesen hordozhatóvá teszi, azonban majdnem kicsivé is válik. Gondoljunk arra, hogy hasonló méretben már kaphatunk tabletet is!

Ha még drágább készülékre vágyunk, akkor a Lenovo Yoga Book lesz a tökéletes, ahol a 4GB bőven elegendő ahhoz, hogy igazi kézzel rajzolt terveket adjunk le elektronikus formában. Így egyik művész sem mondhatja, hogy nem talál az elvárásainkat megfelelő gépet!

Edigital laptop a profiknak

Mi a helyzet azokkal, akik tényleg professzionális munkaeszközre vágynak, és akiknek minden pénzt megér az, hogy a laptopjukon bármilyen program fusson? Az Asus gondolt rájuk is.

Az Asus ProArt nevű gép nem véletlenül kapta a Pro kifejezést. Az Intel Xeon processzor csak ritkán található meg a laptopokon, itt azonban megkapjuk. Nem kell többé félni a Ram-tól sem, mivel nem kevesebb, mint 64GB áll a rendelkezésünkre. Biztosak lehetünk benne, hogy a legnehezebb tervezői programok is minden probléma nélkül működnek rajta. Az is egy külön pont, hogy már 1TB memóriát kapunk, ahol kedvünkre gyűjtögethetjük a 4K-s felvételeket is. Ráadásul a 17 colos kijelző sem hiányozhat, ami lehetővé teszi a kényelmes munkát.

Ebben a kategóriában sokan talán asztaligépet választanának, viszont a laptop könnyű hordozhatósága olyan előnyökkel szolgál, amit csak az utazók értenek. Nincs többé lehetetlen konferencia, ezzel a masinával bármit elvégez az ember!

Ahogy a fenti listából láthatjuk, ma már könnyen tudunk olyan laptopot választani, ami a mi szükségleteinkhez igazodik. Vehetünk kisebb méretű eszközt az iskolai használathoz, vagy választhatunk kényelemes, de még nem nagy modelleket. A Windows 10-es operációs rendszer mellett nem kell attól félnünk, hogy opció nélkül maradunk, szó szerint minden vágyunk teljesülhet. Legyen szó akár egy szakemberről, vagy a Home Office-ban dolgozó többségről, mindenki megtalálja azt a terméket, ami éveken keresztül kiszolgálja. Az Edigital laptopjai azonnal megrendelhetőek, és pár napon belül házhoz szállítják.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
Hogyan működik a Jysk online vásárlás?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
A Facebook Marketplace népszerűsége töretlen, rengetegen vásárolnak használt holmikat vagy adnak el így olyan dolgokat, melyekre már nincs szükségük. Az itt történő hirdetésfeladás igen egyszerű,...
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
A penzvero.hu személyes küldetésének érzi azt, hogy fenntartsa, és folyamatosan ápolja az ezeréves hazai pénzverés hagyományait, illetve célja, hogy bemutassa, és megőrizze a magyar történelem...
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
A cseh autópálya matrica vásárlása nem akkora ördöngösség, hozzávetőleg úgy működik, mint hazánkban. Ahogyan Magyarországon, úgy Csehországban is már az e-matrica van érvényben, vagyis nem...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.