Hogyan alakultak a skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei a 2021-es évben eddig?

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

A skandináv lottó még viszonylag újnak mondható a hazai lottójátékok történetében, ugyanis 1999. október 4-én sorsolták először. Ennek értelmében kicsivel több, mint 20 éve létezik, ugyanakkor rengetegen játsszák, nagyon népszerű szerencsejátékká nőtte ki magát. Aki nem ismerné a skandináv lottót, azok számára viszonylag hamar össze lehet foglalni a lényeget. A skandináv lottónak semmi köze a skandinávokhoz, egy ez magyar találmány, ugyanakkor hasonló játék valóban létezik a Skandináv országokban.

A skandináv lottó nyerőszámaiból kétszer hét születik minden héten. Ez elsőre furcsának tűnhet, de az ikersorsolásos játékok esetében ez teljesen normális. Egy gépi és egy kézi sorsolás történik minden héten, ahol tehát kétszer hét számot sorsolnak. A hét számot egy 35 számból álló játéktáblán kell bejelölni, és akkor nyerünk, ha az egyik vagy mindkét kihúzott számsorból legalább négyet eltalálunk. Mivel csak 35 számból kell választanunk a nyerőszámainkat, a nyerési esélyeink is sokkal magasabbak, mint az ötös vagy a hatos lottó esetén.

Elmúlt hetek skandináv lottó nyerőszámai

A skandináv lottó nyerőszámait ugyanúgy hetente húzzák, mint az ötös vagy a hatoslottó esetben, viszont nem hétvégén, hanem hétköznap, mégpedig szerdán. A nyerőszámok egy kézi és egy gépi sorsoláson kerülnek kisorsolásra, a 25. játékhéten sem volt ez másként. Akkor a 2 6 8 12 14 18 23 és a 4 5 7 15 16 25 26 számok kerültek kisorsolásra. Ezek a számok két szerencsés számára is nyerőnek bizonyultak, ugyanis két telitalálatos szelvény is született. A nyertesek fejenként 211 487 600 Ft-tal lettek gazdagabbak.

Aki nyomon szeretné követni a nyerőszámok és persze a nyeremények alakulását az elmúlt hetekre, vagy akár a teljes idei évre visszamenőleg, az könnyedén megteheti a Szerencsejáték Zrt. honlapján. Itt ugyanis egyrészt felkerülnek a friss nyerőszámok és a nyeremények is minden nyereményosztályra vonatkozóan, emellett a kezdetekig visszamenőleg megtalálhatjuk az összes nyerőszám és nyeremény listáját is. Erre persze nem feltétlen van szüksége egy játékosnak, de számos érdekességet árulhatnak el nekünk ezek az adatok a skandináv lottóról.

Hány telitalálatos szelvény volt eddig a 2021-es évben a skandináv lottón?

A telitaláltok számát az idei évben az előző, 25. hét is gyarapította, ám nem ez volt az első telitalálat a 2021-es évben. Telitalálatos szelvény idén már több is született, sőt olyan eset is volt már, mint a 25. heti, hogy egyszerre ketten is eltalálták mind a hét számot. Ebben az évben 8 héten volt telitalálatos szelvény, és 10 nyertes örülhetett a szerencséjének. A nyeremények persze lényegesen szerényebben, mint az ötös lottó esetén, ugyanakkor, míg így is több tíz vagy százmilliós nyereményekről beszélhetünk.

Az első idei telitalálatos szelvény a 3. héten született, majd a 4. héten követte a második. A 3. hét nyertese 243 768 700 Ft-ot, míg a 4. hét nyertese alapnyereményt, vagyis 56 112 210 Ft millió forintot vihetett haza. Ám nem ez volt az idei év legkisebb nyereménye. A 8., a 9. és a 10. hét is eredményezett telitalálatot, a 10. hét kettőt is, így az alapnyereményen is osztoznia kellett a két nyertesnek, akik fejenként 29 422 315 Ft-ot vihettek haza. A 13. és a 18. hét is hozott szerencsét egy-egy nyertesnek.

Mennyire befolyásolta az idei év skandináv lottószelvény eladásit a koronavírus járvány?

A skandináv lottó eladások mennyiségét a koronavírus járvány nem igazán befolyásolta. A statisztikák szerint a játékosok száma nem csökkent, viszont az online eladások száma megnőtt. Egyre többen vették igényben az elmúlt időszakban a Szerencsejáték Zrt. weboldalát, és az online lottószelvény vásárlás lehetőségét. Ezzel együtt a személyes szelvényértékesítés száma csökkent, ami érthető, hiszen a legtöbb korlátozás a személyes árusítással foglalkozó vállalkozásokat, cégeket érintette, így a Szerencsejáték Zrt.-t is.

Ugyanakkor ez nem csökkentette a játékosok kedvét, és egyre többen állnak át az online vásárlásra a korlátozások csökkentése után is. Ami viszont változott a skandináv lottó tekintetében, hogy a számhúzónak nem lehet jelentkezni. Ez egy lehetőség a lottózó játékosoknak, hogy még többet nyerhessenek, de ez a lehetőség fel lett függesztve a játékosok és a cég munkatársaink egészségének védelme érdekében. A Szerencsejáték Zrt. azonban ígéri, hogy amint lesz rá lehetőség, vissza állítják a régi rendszert.

Mikor sorsolják a 26. hét skandináv lottó nyerőszámait?

A 26. héten a skandináv lottó nyerőszámai újra kihúzásra kerülnek, mégpedig június 30-án, szerdán, este 20:25-kor. Aki élőben szeretné nézni a sorsolt, a Duna TV ebben az időpontban megteheti, aki pedig lemarad róla, az már sorsolást követő pár perc múlva a Szerencsejáték Zrt. weboldalán értesülhet a nyertesek számáról és a nyeremények összegérő is. Mivel az előző héten született telitalálatos szelvény, így a 26. héten a nyeremény alapnyereményről indult, ami azt jelenti, hogy a 50 millió forinttal gazdagodhat az, aki egyedüliként viszi el a heti főnyereményt a skandináv lottón.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
A jövő év elejétől frissül a Google AdSense bevétel-megosztási struktúrája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Manapság rengeteg olyan elektronikus lehetőség van, mely megkönnyíti számunkra az ügyintézést, illetve a hivatalokkal történő kapcsolattartást, mint például az ügyfélkapu vagy az ügyfélkapu tárhely (tárhely...
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Az Ügyfélkapu belépés ma már szinte senki számára sem ismeretlen, aki online intézi a hivatalos ügyeit. Ez az elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszer ma már...
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
Amikor az autónk valamilyen okból meghibásodik, előre félünk, hogy a probléma megoldása bizony drága mulatság lesz. Sokan pedig ilyenkor a spórolás érdekében úgy döntetnek, hogy...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.