Amikor arra kerül a sor, hogy autót szeretnénk vásárolni, sokan már előre lemondanak az új autó lehetőségéről, és inkább a használt járművek hirdetéseit kezdik böngészni. Ennek nem feltétlen csak az az oka, hogy a használt autó alapvetően olcsóbb, hanem az is, hogy ha már kiadunk egy nagyobb összeget, akkor egy felső kategóriás autó is kaphatunk egy középkategóriás új kocsi árából. Ez kecsegtetőnek hangzik, ugyanakkor megvannak a buktatói is, mint minden használt eszköz vásárlása esetén.
Sosem tudhatjuk, hogy amit veszünk, valójában milyen állapotban van. A hirdetések persze jól hangzanak, de nem mindig fedik a valóságot. A használt autóvásárlás zsákbamacska, természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem járhatunk jól. Ha viszont biztosra szeretnénk menni, és új autóban gondolkodunk, nem feltétlen kell az 5 milliós autókat nézegetnünk. Jöjjön 23 autó, amit idén 2020-ban ez alatt az összeghatár alatt is meg tudunk vásárolni. A felsorolt autók árai az alapmodellre vonatkoznak, ami nem biztos, hogy megfelel minden igényünknek, de jó ha tudjunk, hogy már egy kisebb költségkeretből is lehet új autónk.
Mit kaphatunk 3 millió forint alatt?
Dacia Logan – 2 649 000 Ft-tól
A Dacia nem is egy, hanem három autóval képviselteti magát a legolcsóbb autók listáján. Ez nem is csoda, hiszen a román cég több alsó középkategóriás modellt gyárt, melyeket eleve úgy tervezték, hogy viszonylag egy széles réteg számára elérhető legyen, és folyamatosan, nagyobb mennyiségben is tudják gyártani. A Logan kifejezetten családi autó, a fenntartása sem drága, és még a csomagtere is viszonylag nagynak mondható. Az alapmodell már 2 millió körül elvihető, azonban ezt nem szokták javasolni, mert se légzsák, se klíma nincs benne. Azonban ha pár extra felszereltséggel még mindig 3 millió forint alatt tudunk maradni.
Dacia Sandero – 2 749 000 Ft-tól
A második legolcsóbb autó szintén egy Dacia. A Sandero egy kompakt autó, lényegében a Logan a kistestvére, és a Dacia egyik legnépszerűbb modellje is. Kifejezetten városi autónak szánták, a motorja ugyanaz az 1.0 literes motor, mint ami a Logan motorházteteje alatt is van.
Hyundai i10 – 2 899 000 Ft-tól
Ez a modell is egy miniautó, szóval, aki családi kocsit keres, nem ezt fogja választani, de városi közlekedéshez párok számára ideális megoldás lehet. Dél-Koreában gyártják 2007 óta, és komoly ellenfele a Suzuki Swiftnek, illetve Mitsubishi Mirage-nak. A legolcsóbb modellje Classic néven fut, de ezen kívül még három felszereltségi szinten érhető el. A kocsi egy 1.1 literes motorral működik, melynek 63 lóerő a teljesítménye.
Toyota Aygo – 2 940 000 Ft-tól
A Toyota Aygo 2005 óta van a piacon, és bár a Toyota japán, ezt a modellt főleg a Cseh Köztárságban gyártják, mert Európában nagyon népszerű. Egy négyszemélyes miniautóról van szó, mely nemcsak megbízható, hanem olcsó is, már ami a fenntartását illeti. Főként városi közlekedésre ajánlják, ugyanakkor az 1.0 literes motor 67 lóerős teljesítményre is képes, szóval autópályán is meg fogja állni a helyét. Jelenleg a harmadik generáció fut, a legújabb modellt alapfelszereltséggel már 3 millió forint alatt megvásárolhatjuk.
Kia Picanto – 2 999 000 Ft-tól
Éppen hogy a 3 millió forint alatt, vagy pont a vonalon áll a Kia Picanto. Ennek a modellnek az első generációja nem volt éppen népszerű. A második generációs modell viszont sokkal modernebb lett, aminek köszönhetően nagy kedvelt jármű lett. Egy négyszemélyes, ötajtós kisautóról van szó, melyet 1.0 és 1.25 literes motorral, illetve háromajtós kivitelben is kérhetünk. A jármű alapmodellje is viszonylag jól felszereltnek mondható, így, ha nem szeretnénk átlépni árban a 3 milliós határt, és ebben a kategóriában az egyik legjobb megoldás lehet.
Ha 3 és 4 millió forint között keresgélünk
Suzuki Swift – 3 190 000 Ft-tól
Ebben az árkategóriában, már jóval nagyobb lesz a választék. A legolcsóbb, ami alig haladja meg a 3 milliós árat, a Suzuki Swift. Ez a modell Magyarországon nagyon elterjedt, egyrészt azért, mert ez volt az első olyan autó a Trabant és a Lada után, ami már egy jóval modernebb megoldásnak számított, másrészt, mert mindig is olcsó fenntartású, kompakt autónak szánták családok számára, ami mind a mai napig keresetté teszi.
Mitsubishi Space Star – 3 290 000 Ft-tól
A Mitsubishi Space Star egy igazán jó választás, talán a legjobb, ami erre a 23-as listára felkerült. Hasznos, praktikus, és kompakt, rövid és hosszabb utazásokra is alkalmas. Bár egy kisautóról van szó, meglepően tágas és kényelmes utastérrel rendelkezik. Egy 1.0 literes 70 lóerős, illetve egy 1.2 literes 80 lóerős benzinmotorral gyártják, így a teljesítményre sem lehet panasz.
Dacia Duster – 3 399 000 Ft-tól
Az utóbbi években a SUV modellek, vagyis a városi terepjárók egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, szó szerint az egyik legdominánsabb típussá váltak. Nagyon sok márka dobott a piacra ilyen modellt, de a Dacia még kedvező áron is adja a sajátját, a Dustert. Nem csoda, hogy a márka egyik legnépszerűbb járgányáról van szó, hiszen egy praktikus és méretes terepjáróról van szó, melynek a teljesítményére sem lehet panasz, hiszen többféle motorból választhatunk, sőt még összkerék meghajtást is kérhetünk.
Fiat Panda – 3 550 000 Ft-tól
A Fiat Panda története nagyon régre nyúlik vissza. Már 1980. óta gyártják, akkoriban hatalmas sikert ért el. Ez az évek alatt persze változott, hol jobban fogyott, hol rosszabbul. Jelenleg a 3. generációja fut 2011 óta, ami úgy tűnik kezdi visszaszerezni a régi népszerűséget a modellnek. Kapható 4×4-es, Cross, illetve Cross 4×4 verzióban is. Motor tekintetében már nem annyira rózsás a helyzet, a három kérhető modell közül a 0.9 literes benzinmotor a legerősebb a maga 80 lőerős teljesítményével, ugyanakkor városi autónak nagyon is jó választás lehet.
Kia Rio – 3 599 000 Ft-tól
Az új Kia Rio a VW Polo-hoz hasonló formavilággal és mérettel rendelkezik, és annyira még nem terjedt el Európában. Ennek többek között az is az oka, hogy a legújabb modellt nem olyan régen, 2016-ban mutatták be. Ez a széria negyedik generációja, és bár a teljesítményre nem lehet panasz, a kemény műanyag sokszor olcsó benyomást kelt, ami eltántorítja a vásárlókat.
Lada Vesta Sedan – 3 699 000 Ft-tól
A Ladáról sokaknak nem épp a modern autó jut az eszükbe. Pedig már Renault alapok szerint készítik és gyártják. Aki Ladát vesz, főként az ára és a nosztalgia vezérli. Komoly hasonlóság fedezhető fel a Vesta Sedan és a Dacia Logan között, ami nem is csoda, hiszen mindkettő a Renault azonos platformja szerint készül. Az ára magasabb, mint a Logané, de ez meg is látszik az autón. Nagyobb, 1.6 literes motor és jobb minőség, kényelmes beltér jellemzi, ami ezen az áron már elvárható.
Hyundai i20 – 3 799 000 Ft-tól
A Hyundai i20 nem véletlenül van egy árkategóriával feljebb, mint az i10. Nagyobb, tágasabb, fejlettebb modell, ami nemcsak az árán fog meglátszani. Háromajtós, illetve ötajtós változatban is rendelhető, emellett motor szempontjából is jóval nagyobb a választási lehetőségünk: 1.1, 1.2, 1.25, 1.4, 1.6 literes motorjai benzines és dízelmotorok kivitelben is kérhető.
Renault Clio – 3 799 000 Ft-tól
A Renault Clio már több mint 20 éve van a piacon, ez alatt Európa egyik legeladottabb modelljének számít. Jelenleg a 4. generáció jut le a gyártósorokról, mely jelenleg is igen nagy népszerűségnek örvend. Egy megbízható és olcsó fenntartású kisautó, mely jóval kedvezőbb áron érhető el, mint riválisai, az Opel Corsa és a Volkswagen Golf.
Kia Stonic – 3 899 000 Ft-tól
A Kia Stonic egy városi terepjáró, vagyis egy crossover. Terepen ne várjunk tőle többet, mint az itt szereplő autók bármelyikétől, ugyanakkor nagyobb csomagtartóval bír, és az ülések is magasabbak, mint egy városi autóban. Ha ebben a modellben gondolkodunk, akkor nemcsak szín és felnik között lesz nagyobb választékban részünk, hanem motor tekintetében is. A legolcsóbb Stonic motorja 1.25 literes, ha azonban nagyobbat szeretnénk, akkor az ár már át fogja lépni az 5 milliós forintos határt.
Citroen C3 – 3 940 000 Ft-tól
A Citroen C3-at Citroen Saxo modell utódjaként került a piacra, még 2002-ben. Az előző modellekhez képest a jelenlegi generáció sokkal izgalmasabb és igényesebb lett, emellett az ára is kedvező maradt. Mondhatni egy kompakt SUV-ról van szó, mivel a csomagtartó 910 literes, vagyis egyáltalán nem mondható kicsinek. Természetesen a 4 millió forint alatti ár az alapmodellre vonatkozik, ha kicsit még zsebünkbe nyúlunk, akkor teljesen egyedire szabhatjuk.
4 millió forint fölött, de még bővel 5 millió forint alatt
Fiat Tipo – 4 055 000 Ft-tól
Most már étléptük a 4 millió forintos határt, az első ezek közül a Fiat Tipo, mely 2015-ben került újra piacra. A modellt már a 90-es években is gyártották, és nagyon elterjedt városi kisautónak számított. Jelenleg annyira keresett, hogy már sedan kivitelben is gyártják.
Nissan Micra – 4 169 000 Ft-tól
A Micra a Nissan megoldása a városi autózásra egy kis járművel. Már a sokadik generáció fut, melyek az évek alatt jelentősen megváltoztak, és nemcsak felszereltségben, hanem méretben is. A legújabb modell eléggé használható és kényelmes megoldás lett, és aki szereti az ázsiai autókat, nagyon fogja szeretni. Mivel már egy magasabb árkategóriáról van szó, a Nissan Micra is egyénre szabható a sok extra felszereltséggel. A legolcsóbb modell teljesítménye 71 lóerő, ami városi autózáshoz elég lehet.
Peugeot 208 – 4 180 000 Ft-tól
Az új Peugeot 208 elegáns és sportos, emellett kényelmes és jól felszerelt, ami ezen az áron már nagyon is elvárható. Négy milliós áron a Peugeot 208 Active-ot fogjuk megkapni, ami már tartalmaz pár hasznos extrát, mint az ESP, elektromos, fűthető visszapillantó tükrök, klíma, LED-es menetfény, ugyanakkor számos más felszereltség kérhető még hozzá, ami viszont komolyan megdrágíthatja az árát.
Fiat 500 – 4 251 000 Ft-tól
A Fiat 500 egy háromajtós, kiskategóriás autó, amit 2007 óta gyárt az olasz Fiat cég. Európában a napjainkig nagy sikernek örvend, hiszen az árához képest egy meglepően ízléses, stílusos és persze jól használható autóról beszélünk. Nagy sikerének köszönhetően rengeteg változat készült már belőle.
Fiat 500C – Ez a Fiat 500-asnak a kabrió változata, amely nyitható tetővel rendelkezik. A tetőt leszámítva a karosszéria megegyezik a gyári karosszériával.
Fiat 500L – A Fiat 500-asnak a 4 ajtós, tágasabb változata.
Fiat 500 Abarth – Az Abarth a Fiat 500-asnak a gyári sport változata. Az autó egy 160 lóerős motort, illetve új optikai elemeket kapott egy sportosabb kinézet érdekében.
Fiat 500e – Az autónak a kevésbé népszerű, 2013 óta gyártott elektromos változata.
Fiat 500X – Ez a legújabb modell, ami egy Fiat 500-as stílusban megépített SUV-ot takar.
Toyota Yaris Classic – 4 260 000 Ft-tól
Az Toyota Yaris Classic modell megvásárlásával rengeteget kapsz a pénzedért. Egy kompakt, modern, letisztult városi autóról beszélünk, amely biztonsági szempontból is megállja a helyét.
A Yaris legnagyobb előnye az, hogy mindenki megtalálja belőle a számára megfelelő felszereltséget. Az Active City modell is rendelkezik minden alapvető extrával, ezért nem kell mindenképpen a drágább felszereltséget választanod. Az autónak sedan, illetve kompakt, “hatchback” változata is létezik.
Opel Corsa – 4 340 000 Ft-tól
Az Opel Corsát mindenkinek ismerős lehet, hiszen az Opel egyik legnépszerűbb kisautójáról van szó. A Corsa először 1982-ben mutatkozott be, és már akkoriban nagy népszerű volt. Ez nem is csoda, hiszen modern és minőségi autóról volt szó, aminek még az ára is kedvező volt. A Corsa esetében rengeteg lehetőség közül választhatunk, nemcsak az ajtók, vagy a színek, de a motor tekintetében is, hiszen 70 lóerőtől egészen 150 lóerőig is kérhetünk bele motort.
Dacia Dokker – 4 399 000 Ft-tól
Megint egy Dacia, de ez már nem a kisautó vagy a városi sedan kategória. Ebben az esetben már egy furgonról van szó, talán Európa legolcsóbban beszerezhető modelljéről. Természetesen nemcsak furgonként használható, mert létezik személyautós változata is két sor üléssel, különben fel sem került volta erre a listára. Főként cégek vásárolják, de személyautóként is egyre népszerűbb.
Természetesen 3-4 millióért már a használt autók között is találunk jól felszerelt darabokat, ugyanakkor különleges élmény az új autó vásárlása, ami csak a miénk. Mivel az 5 millió forint alatti kategóriában is találhatunk olyan modellt, ami megfelelhet az igényeinknek, érdemes az új autók piacán is körülnézni, hiszen is biztosan nem árulnak zsákbamacskát.