Hosszú éveken keresztül a hazai e-kereskedelem dinamikus növekedéséről szóltak a gazdasági hírek, most azonban jelentős lassulás tapasztalható. Mi áll ennek a hátterében és mekkora bajban vannak a webáruházak? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.
A magyarországi e-kereskedelem évi növekedése jellemzően 15-20 százalék körül alakult, amit a koronavírus által okozott körülmények gyorsítottak fel; 2020-ban a növekedés 45%-ra rúgott, 2021-ben újabb 34%-kal nőtt a szektor teljesítménye. Az ukrán háború által gerjesztett infláció, bizonytalanság, valamint romló forintárfolyam jelentős mértékben felerősítette a recessziós félelmeket. Elsősorban ennek tudható be, hogy az április, a május és a június mindössze 7 százalékos forgalombővülést hozott az e-kereskedelemben, ami a hazai online szektor valaha volt leggyengébb növekedést mutató második negyedéve – áll a GKID és az Árukereső közös jelentésében.
Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója szerint az eddigi eredmények tükrében 2022 egészében legfeljebb 8-10 százalékos növekedést várunk az online kiskereskedelmi forgalomban, a tranzakciók esetében pedig a stagnálás sem zárható ki 2021-hez képest. Ez a várakozás mintegy 4-6 százalékponttal alacsonyabb az Ekonom által készített prognózisnál.
A hazai e-kereskedők kifejezetten borúlátóak a jelennel és a jövővel kapcsolatban. A GKID jelentése szerint a háború és az annak következtében kialakított uniós szankciók hónapról hónapra nagyobb erővel kezdtek el hatni – elsősorban az energiaárakra, a forint árfolyamára és az inflációs környezetre –, ami a kilátások fokozatos átalakulásához vezetett.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne ok optimizmusra a piacon. A folyamatosan növekvő árérzékenység arra ösztönözheti a vásárlókat, hogy az aktuális leárazások felé forduljanak. Megfelelő árazással, illetve világos ár-összehasonlító szolgáltatásokkal tovább gyarapítható az aktív vásárlói bázis.
A növekvő üzemanyagköltségek miatt középtávon számolni kell a megfizettetett logisztikai költségek emelkedésével is. Sok piaci elemző és szakértő annak a véleményének ad hangot, hogy a házhoz szállítást nagyobb ütemben lesz képes váltani az olcsóbb csomagautomatás megoldás.
Adódik a kérdés, hogy milyen kedvezmények várnak a vásárlókra az idei Black Friday időszakban. A nagymértékű leárazások biztosítása egyre nagyobb terhet róhat az e-kereskedőkre, éppen ezért sokan arra számítanak, hogy a tőkeerős webáruházak közül is kiszállnak néhányan a versenyből. Kérdés, hogy ki engedheti meg magának, hogy ne legyen jelen „fekete” ajánlatokkal, az azonban bizonyos, hogy a leárazások mértéke el fog maradni az előző évek átlagától.
Megkérdezett e-kereskedelmi szakértők és marketingmenedzserek szerint jelen időszakban minden korábbinál fontosabb a digitális marketing tudatosságának javítása, hiszen az újonnan megszerezhető vásárlások költsége jelentősen drágult, míg az elérhető profit elsősorban a gyenge forintárfolyamnak köszönhetően csökkent. Egyre nagyobb figyelem összpontosulhat az ingyenes forgalmi forrásokra, illetve az alternatív vevőszerző eszközökre. A marketingköltések racionalizálása sok webáruház számára életmentő lehet.