Apple Pay fizetés a NetPincéren egy kis extrával

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

Mi lesz akkor, ha egy jól működő szolgáltatás összefog egy szintén jól működő fizetési rendszerrel? Nyereményjáték! Igen, a NetPincér és az Apple Pay pont ezt dolgozta ki, amit most mindenki kihasználhat telefontól függetlenül. Azonban ahhoz, hogy tisztában legyünk mindennel, kezdjük a legelején.

NetPincér és Apple Pay

A NetPincér egy olyan szuper szolgáltatás, ami az ételt házhoz szállítja. A futárok megkapják a rendelésünket, és ezután helyettünk mennek el érte, nekünk ki sem kell mozdulnunk otthonról. Egyre több városban találkozhatunk ezzel a lehetőséggel, ami a téli időben kifejezetten jól jöhet. Attól, hogy kevesebbet tudunk szabadon mozogni, még nem kell lemondanunk a kedvenc éttermeinkről, csak azt kell ellenőrizni, hogy szerepel-e a NetPincérnél.

Az Apple Pay az Apple márka készülékeinek a saját fizetői felülete. Az benne a jó, hogy ugyanúgy használhatjuk telefonon, mint okosórán, ráadásul nemcsak a bankkártyánkat, hanem akár a repülőjegyet is rátehetjük. Fontos tudni róla, hogy csak és kizárólag az Apple készülékeken elérhető, az Android felhasználók más applikációkat kapnak, azonban ők sem maradnak ki a játékból.

Kik játszhatnak?

Szerencsére nem kell kétségbe esni, mivel mindenkire gondoltak a nyereményjáték kiírásánál, így akkor is részt vehetünk benne, ha éppen Huawei vagy Xiaomi lapul a zsebünkben. Nincs másra szükségünk, mint bankkártyára, ez pedig ugyanúgy lehet Mastercard, mint Maestro kártya. Ha a három közül egyikkel sem rendelkezünk, akkor sajnos most kimaradunk, bár minden bizonnyal erre lesz ritkábban esély.

Hogyan vehetünk részt a sorsoláson?

Ahhoz, hogy bekerüljünk a kalapba, először be kell regisztrálni a NetPincérhez. Nem érdemes kihagyni ezt a lépést, mivel csak annak fogadják el a vásárlását, aki regisztrált felhasználó. Ha még nem tettük meg, akkor keressük fel a telefonunkon található áruházat, és töltsük le a NetPincér applikációját. Ez mindössze pár másodpercet vesz el az időnkből, attól függően, hogy milyen gyors az internetünk. Ezután meg kell nyitni az alkalmazást, és beregisztrálni. Használjuk hozzá az e-mail címünket, vagy azt a lehetőséget, amit a leggyorsabbnak gondolunk. Innentől kezdve már le is adhatjuk az első rendelésünket. Amennyiben eddig is rendelkeztünk saját fiókkal, nincs más teendőnk, mint belépni.

A NetPincér több, mint 2000 partnerrel büszkélkedik, így kedvünkre válogathatunk. Legyen szó akár egy távoli konyháról, akár a kedvenc gyorséttermünkről, biztosan találunk valamit. Ugyanúgy leadhatjuk a rendelésünket egy finom reggelihez, mint a kollégákkal töltött ebédhez, de elintézhetünk vele egy gyors bevásárlást is. Mi történik akkor, ha megfeledkeztünk a romantikus vacsoráról? Pár kattintással megoldhatjuk.

Mikor rendeljünk?

Fontos, hogy a rendelés november 18. és december 31. között érvényes, ha előtte vagy utána adjuk le, akkor ki fogják szállítani az ételt, viszont nem kerülünk be a játékba. Ha csak egy vacsorát oldunk meg így, akkor egyszer kerül be a nevünk, ha pedig többet, akkor értelemszerűen többször. Amennyiben sokszor rendelünk, úgy a nyereményre is nagyobb lesz az esélyünk, ezért érdemes az ismerősöket is mozgósítani.

Ennél a pontnál felmerülhet bennünk a kérdés, hogy milyen településekre vállalják a házhoz szállítást, de szerencsére egyre több helyen elérhetőek. Olyan városok neve került a listára mint Budapest, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged vagy akár Nyíregyháza is. Ha biztosra akarunk menni, akkor a NetPincér oldalán írjuk be a saját lakásunk címét, és azonnal kidobja a hozzánk legközelebb eső lehetőségeket. Azonban csak olyan étteremmel tudunk bekerülni a játékba, ahol elfogadják a három fizetési feltétel egyikét. Ne feledjük, hogy ezek: Apple Pay, Mastercard vagy Maestro kártya. Nincs szükségünk mind a háromra!

Használjuk a kódot!

Vigyázzunk, mert minden rendelésnél be kell írnunk az APPLE kuponkódot, máskülönben nem kapjuk meg a pontot. Erre egy külön rubrikát látunk Van kódod? felirattal. Meggyőződhetünk a rendelés sikerességéről az applikáció segítségével, keressük fel az utolsó rendelést megjelenítő blokkot. Ha látjuk az étterem nevét, akkor mindent jól csináltunk. Ráadásul egy visszaigazoló e-mailt is kapunk, amit az online postaládánkban találunk.

Amennyiben meggondolnánk magunkat, és szeretnénk lemondani a rendelést, akkor azt minél gyorsabban tegyük meg. Csak akkor fogják elfogadni a kérelmünket, ha az étterem még nem dolgozta fel, úgyhogy ne gondolkodjunk sokáig.

Itt azonban még nincs vége, mivel plusz pontokat is tudunk szerezni. 5 extra pontra csaphatunk le, amennyiben elmentjük a kártyánkat, és újabb 5 pontra, ha Apple Pay fizetést választunk. Ezáltal egy kicsivel több esélyünk lesz a győzelemre.

Mit nyerhetünk?

Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk a legfontosabbról, a nyereményről, vagyis nyereményekről, hiszen egyszerre három is van. A szerencsések maguknak tudhatnak majd egy AirPods Pro vezetéknélküli fülhallgatót, egy iPhone 12 mobiltelefont és egy Apple Watch Series 5 okosórát. Ráadásul egy ember csak egy nyereményt szerezhet meg, így összesen három személy kerül kiválasztásra. Ha mindig szerettünk volna saját Apple terméket, akkor most eljött a mi időnk!

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
A jövő év elejétől frissül a Google AdSense bevétel-megosztási struktúrája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Manapság rengeteg olyan elektronikus lehetőség van, mely megkönnyíti számunkra az ügyintézést, illetve a hivatalokkal történő kapcsolattartást, mint például az ügyfélkapu vagy az ügyfélkapu tárhely (tárhely...
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Az Ügyfélkapu belépés ma már szinte senki számára sem ismeretlen, aki online intézi a hivatalos ügyeit. Ez az elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszer ma már...
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
Amikor az autónk valamilyen okból meghibásodik, előre félünk, hogy a probléma megoldása bizony drága mulatság lesz. Sokan pedig ilyenkor a spórolás érdekében úgy döntetnek, hogy...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.