Amit a megyei matrica vásárlásról tudni érdemes

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

A megyei matrica vásárlása sokakat érint manapság. Ez az egyetlen terület alapú matrica, vagyis nem az egész országra érvényes, hanem csak az adott vármegyére. Az érvényességi ideje alatt az adott vármegye össze díjköteles úthálózatát, autópályákat és gyorsforgalmi utakat használhatjuk vele. Érdekes kérdés persze, hogy kiknek jó ez a megoldás, hiszen az egész országra érvényes autópálya matricát is vásárolhatunk? A következőkben utána járunk a legfontosabb kérdéseknek, melyek a megyei matrica vásárlással kapcsolatban felmerülhetnek. De kezdjük is az elején!

Megye matrica vagy vármegye matrica?

Mielőtt rátérnénk a megyei matrica vásárlás mikéntjére és hogyanjára, érdemes tisztázni, hogy megye vagy vármegye. 2023. január elsejétől ugyanis már a vármegye megnevezés van érvényben, ugyanakkor a matricára még mindig megyei matricaként hivatkoznunk, sőt, a matrica is megyei matricaként váltható meg. A jogszabály jelenleg úgy szól, hogy a vármegyékre még ebben az évben megyeként lehet hivatkozni, vagyis például, ha Borsod-Abaúj-Zemplén megyei matricát váltunk, akkor az Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére érvényes.

Kinek érheti meg a megyei matrica vásárlása?

Érdemes azt is tisztázni, hogy kinek éri meg a megyei matrica vásárlása. Nos, azok, akik csak egy-két megye fizetős útjain közlekednek rendszeresen vagy esetileg, azok számára költséghatékony megoldás lehet autópálya matrica helyett megyei matricát vásárolni. Személyautók esetében például az éves matrica 50.000 Ft körül van, míg egy megyei matrica egy megyére 6.000 Ft körül mozog. Mivel több megyére is vehetünk matricát, ezért felesleges megvennünk az éves autópálya matricát mindaddig, amíg nem közlekedünk több mint 8 megyében fizetős útszakaszokon.

Megyei matricavásárlás: mennyibe kerül?

A megyei matrica árát az határozza meg, hogy milyen járműre kívánjuk megváltani. A megyei matricákat D1, D2, U és B2 díjkategóriák esetében lehet megvásárolni, tehát nincs külön D1M díjkategória.

  • D1 – Személyautó és vontatmány: 5720 Ft
  • D2 – Kistehergépkocsi, lakóautó, mikrobusz: 11450 Ft
  • B2: Autóbuszok: 22890 Ft
  • U: D2 és B2 kategória vontatmánya: 5720 Ft

Amennyiben nem lennénk egyértelmű valaki számára, hogy mely kategóriákba pontosan melyik járművek tartoznak, adunk egy kis segítséget:

D1: mivel nincs külön motorkerékpár (D1M) díjkategória, ezért a motorkerékpárok is ebbe a kategóriába tartoznak, illetve azok a személygépjárművel, melyek legfeljebb 3500 kg össztömegűek, és a sofőrrel együtt legfeljebb 7 fő szállítására alkalmasak. Természetesen az ilyen jármű pótkocsijára is vonatkozik ez a kategória.

D2: ez egy kicsit bonyolultabb kategória. Ide sorolhatóak azok a járművek 3500 kg-ig, amelyek 8-9 fő szállítására alkalmasak (vezetővel együtt), vagy a forgalmi engedélyben N1 járműkategóriába tartoznak. Emellett ide sorolhatóak a 3500 kg feletti személygépjárművek is.

B2: ezt a kategóriát nem igazán kell magyarázni, ugyanis a buszokat sorolják ide, vagyis azokat a járműveket, melyek 10 vagy annál több személy szállítására alkalmasak.

U: ez a kategória a D2 és a B2 kategória által vontatott pótkocsikra vonatkozik.

Meddig érvényes a megyei matrica a vásárlás után?

Nos, ez attól függ, mikor vásároljuk meg. A megyei matricát ugyanis egy évre adják ki, tehát adott év január 1-től a következő év január 31. napjáig érvényes, 13 hónapig. Tehát teljesen mindegy, mikor vásároljuk meg, a matricát, az minden esetben csak a következő év január 31. napjáig lesz érvényes. Mivel sok országban az éves matricák 12 hónapig érvényes a megvásárlás napjától, ezért erre fokozottan érdemes odafigyelni. Akkor járunk a legjobban, ha már januárban megvásároljuk az adott évre vonatkozó megyei matricákat, így tudjuk a legjobban kihasználni az egy éves érvényességet.

Persze a matricák év közben is megválthatóak, és a rendszámhoz tartoznak. Ha tehát eladnánk az autónkat, akkor az újonnan megvásárolt autónkra nem lesz érvényes a megyei matrica mindaddig, amíg azt meg nem váltjuk az adott rendszámra. Ha pedig használt autót vásárolunk, érdemes rákérdezni, hogy váltottak-e az adott rendszámra valamilyen megyei matricát, mert akkor az a következő év január 31-ig érvényes lesz.

Elővásárlásra is van egyébként lehetőség, vagyis arra, hogy már az előző évben megvásárlásra kerüljön a megyei matrica. Ebben az esetben a megyei matrica január 1-től lesz érvényes.

Hol és hogyan lehet megyei matricát venni?

A megyei matricák vásárlása ugyanúgy működik, mint az autópálya matrica vásárlás. Lehetőség van személyesen megváltani a megyei matricákat, de online és SMS is megtehetjük ugyanezt. Személyesen például a benzinkutakon tudunk megyei matricát váltani, akárcsak az autópálya matricák esetében. Az online vásárlásra is rengeteg lehetőség van, rengeteg online webshopban és applikáción keresztül tudunk matricát venni, de van a nemzetiutdij.hu/hu/e-matrica oldalán is megtehetjük ezt. A telefonszolgáltatók (Vodafon, Yettel, Telekom) applikáción keresztül is lehet már e-matricát váltani, ha erre van szükség, de SMS szolgáltatás is van már erre.

Arra viszont érdemes figyelni, hogy az árak eltérőek lehetnek a nemzetiutdij.hu/hu/e-matrica oldalán található árakhoz képest. A nemzetiutdij.hu esetében ugyanis nem számolnak fel úgynevezett kényelmi díjat, míg a viszonteladók, mint a telefonszolgáltatók vagy a benzinkutak viszont igen. Az eltérés persze nem nagy összeg, de ne lepődjünk meg, ha az egyes oldalak, appok áraiban eltérés mutatkozik.

A megyei matrica területi hatályáról

Érdemes arról is szót ejteni, hogy meddig érvényes a megyei matrica területi hatálya. Erre persze rá lehetne vágni, hogy addig, amíg tart az adott megye, de ez nem lenne teljesen pontos. A pontosabb megfogalmazás valahogy úgy hangzik, hogy a megyei matrica a vármegye közigazgatási határán túl a szomszédos vármegyében az első csomópontig érvényes. Ha tehát elindulunk, mondjuk Vas vármegyéből Győr-Moson-Sopron vármegye irányába, akkor a Vas megyei matrica érvényes még Győr-Moson-Sopron vármegye első csomópontjáig. Ha ott lehajtunk, akkor nem szükséges Győr-Moson-Sopron megyei matricát váltanunk, viszont, ha tovább közlekedünk, akkor mindenképp meg kell váltanunk azt a matricát is.

Az egyes vármegyék fizető útszakaszai

Számos olyan weboldal van, ahol meg tudjuk nézni az adott megye fizetős útjai, a legtöbb esetben térképes jelölés segíti a tájékozódásunkat. A fizetős útszakaszok a 2022. február 18-tól a következők:

  • Pest vármegye:
  • Bács-Kiskun vármegye: M5
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye: M3, M30
  • Csongrád vármegye: M5, M43
  • Fejér vármegye: M1, M6, M7
  • Győr-Moson-Sopron vármegye: M1, M15, M19, M85, M86
  • Hajdú-Bihar vármegye: M3, M4, M35
  • Heves vármegye: M25, M3
  • Komárom-Esztergom vármegye: M1, M19
  • Pest vármegye: M0, M1, M2, M3, M4, M5, M51, M6, M7
  • Somogy vármegye: M7, M76
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: M3
  • Tolna vármegye: M6
  • Vas vármegye: M86
  • Veszprém vármegye: M7
  • Zala vármegye: M7, M70

Milyen büntetésre számíthatunk, ha nem megyei matrica nélkül közlekedünk díjköteles útszakaszokon?

Magyarországon is szigorúan büntetik azokat, akik megyei matrica megváltása nélkül használják a fizetős útszakaszokat. Nemcsak a rendőrök figyelik a matricákat, de az autópályákon és gyorsforgalmi utakon felszerelt kamerarendszer is, ezért nem érdemes trükközni. Aki mégis megteszi, számítson arra, hogy megérkezik a csekk, ugyanis a rendszám alapján be fogják tudni azonosítani az autó tulajdonosát, és az autó tulajdonosának vagy üzembentartójának a gépjármű kategóriájának megfelelő pótdíjat kell fizetnie. A D1 és D 2 kategória esetében a pótdíj 18 750 Ft, abban az esetben, ha 60 napon belül kifizetjük a büntetést, ellenkező esetben 74.970 Ft-os büntetésre számíthatunk. A B2 kategóriás járművek büntetése ennél jóval magasabb. Csak az alapbüntetés 84.330 Ft, de ha kicsúszunk a 60 napos határidőből, akkor több mint 300.000 forint.

Akkor is szabályszegést követünk el, ha matricánk ugyan van, de nem a megfelelő kategóriára váltottuk meg, így ebben pótdíjkülönbözetet kell fizetni. Érdemes tehát odafigyelni a megyei matrica vásárlásánál, hogy a megfelelő kategóriára váltsuk meg a matricát.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
Hogyan működik a Jysk online vásárlás?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Facebook Marketplace – így ne verjenek át az online piactéren vásárlóként és vevőként
A Facebook Marketplace népszerűsége töretlen, rengetegen vásárolnak használt holmikat vagy adnak el így olyan dolgokat, melyekre már nincs szükségük. Az itt történő hirdetésfeladás igen egyszerű,...
Kiknek érheti meg megtekinteni a penzvero.hu széles éremkínálatát?
A penzvero.hu személyes küldetésének érzi azt, hogy fenntartsa, és folyamatosan ápolja az ezeréves hazai pénzverés hagyományait, illetve célja, hogy bemutassa, és megőrizze a magyar történelem...
Amit a cseh autópálya matrica vásárlásról, illetve a vásárlás alóli mentességről tudni érdemes
A cseh autópálya matrica vásárlása nem akkora ördöngösség, hozzávetőleg úgy működik, mint hazánkban. Ahogyan Magyarországon, úgy Csehországban is már az e-matrica van érvényben, vagyis nem...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.