21 szokás, amit a sikeres emberek gyakran csinálnak

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

Bármibe is vágunk éppen, a cél, hogy sikeresek legyünk. Legyen ez üzlet, sport, magánélet vagy hobbi, a siker szinte mindennek a mozgatórugója. De hogyan is érjük el? Mi kell ahhoz, hogy valóban sikeresek legyünk? A kérdése persze sokszor megválaszolatlan marad, pedig nem is kellene bonyolult dolgokra gondolni. A siker eléréséhez ugyan rögös út vezet, de vannak olyan alapszabályok, melyeket a sikeres emberek mindig betartanak, és olyan tulajdonságok is, melyek elengedhetetlenek a sikerhez. Ha még nem vagyunk ezek birtokába, akkor se kell csüggednünk, mert ezek tanulható és elsajátítható képességek. De miről is van szó? Jöjjön 21 szokás, ami jellemző a sikeres emberekre:

1. Vágjunk bele!

A sikeres emberek nem vesztegetik az idejüket. Bár könnyebbnek tűnhet a fotelből ülve tévét nézni, mobilozni vagy a közösségi média oldalain szörfölni, de amíg ezeket csináljuk, nem haladunk a céljaink felé. A tervezgetés és az álmodozás helyett vágjunk bele a közepébe, hiszen a víz sem folyik, ha nem nyitjuk meg a csapot. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha merünk lépni, és elindulni a siker felé vezető úton, ami ugyan nem lesz könnyű, de csak akkor érhetjük el a célunk, ha elindulunk. Ha így teszünk, rájövünk, hogy milyen hatékonyak is tudunk lenni.

2. Ne halogassunk!

Ez nagyon hasonló az előző ponthoz, mégsem ugyanaz. A halogatás mindenkibe benne van. Akkor csináljuk, ha valami olyat kell megtennünk, amit nem szeretnünk, vagy nincs hozzá kedvünk, ezért mindenfélét kitalálunk, hogy minél későbbre tolhassuk, hogy szembe kelljen vele néznünk. A sikeres emberek azonban nem halogatnak, hanem vesznek egy mély levegőt, és belevágnak a közepébe. Ha azokat a dolgokat előrébb vesszük a feladatlistánkon, amiket csak halogatnánk, és inkább megcsináljunk, akkor megkönnyebbülten és fel szabadultan tudjuk a többi feladatunkat is elvégezni.

3. A negatív embereket kerüljük el, mert csak hátráltatnak

Azt szokták mondani, hogyha te vagy a legokosabb egy szobában, akkor rossz szobában vagy. Ez lényegében azt jelenti, hogy nagyon is számít, hogy milyen társaságban vagyunk. Ha olyanokkal vagyunk körülvéve, akik csak hátráltatnak, visszahúznak, és rombolják az önbizalmunk, akkor könnyen elveszíthetjük a kezdeti lendületünket, és ez akadályozni fog minket a céljaink elérésében. Nem arról van szó persze, hogy szakítsuk meg a kapcsolatot a barátainkkal, de keressünk olyan közeget, ahol támogató és biztató szavakat kapunk, és akik értik, miért is küzdünk annyira.

3. Ne hagyjuk, hogy a negatív élmények felülkerekedjenek rajtunk!

A siker felé vezető úton érni fog minket kudarc, ez elkerülhetetlen. A negatív élmény hatására elbizonytalanodunk, és megkérdőjelezzük, hogy van-e értelme egyáltalán továbbmennünk. Az is előfordulhat, hogy az önbizalmunk szenved csorbát, de nem szabad hagyni, hogy a negatív gondolatok eluralkodjanak rajtunk. A sikert akkor lehet elérni, ha a pozitív dolgokat tartjuk szem előtt, és a negatívakat pedig elengedjük.

4. Lézerpontos fókusz

Ahhoz, hogy sikeresek lehessünk, lézerpontos fókuszra van szükség. Pontosan látunk kell a célt, amit el akarunk érni, és minden figyelmünket erre kell koncentrálunk. Egyszerre csak egy dologra lehet így koncentrálni, így ha több tervünk is van, érdemes rangsort felállítani, és eldönteni melyik a legfontosabb. Ha mindenből csinálgatunk egy keveset, itt is teszünk valamit, ott is próbálkozunk, akkor csak középszerű eredményeket fogunk elérni, nem igazi sikert. A figyelmünket mindig a legfontosabb célra fókuszáljuk.

5. Ne féljünk attól, hogy hibázunk!

Egy nagyon régi mondás szerint vagy sikerül, vagy újra megpróbálom. Ez nagyon sablonosnak tűnhet, de a lényege, hogy ne féljük a hibáktól. Hibát mindenki, még sikeres emberek is elkövetnek, hiszen nem lehet minden egyből tökéletes, amit csinálunk. Attól leszünk valóban sikeresek, ha tanulunk ezekből a hibákból, javítunk rajtuk, és újra megpróbáljuk. A hibák arra is jók, hogy láthassuk, ha nem jó felé haladunk, és le tudjuk mérni a terveink hatékonyságát. Ha így tekintünk rájuk, máris nem tűnik majd olyan félelmetesnek hibázni.

6. Cél nélkül nem megy!

A lézerpontos fókusz cél nélkül nem fog menni. Pontosan látnunk kell, hogy miért is küzdünk, miért tesszük meg mindennap azt is, amit nem szeretünk. A céloknak mindig konkrétnak kell lennie, nem csak megfoghatatlan mondatoknak, hogy jól szeretnék keresni vagy népszerűek akarunk lenni. Konkrétan számszerűsíteni kell, hogy mi számít „jó” keresetnek, és milyen népszerűségi szinttel leszünk elégedettek, vagyis az hány követőt jelent. A siker eléréshez mindig pontosan tudnunk kell, mit akarunk, miért küzdünk.

7. Gondolkozz tudatosan!

A cél eléréséhez nem elég, ha csináljuk a dolgokat, aztán lesz, ami lesz. Pontos tervezés nélkül nem fog sikerülni. Tudatosan fel kell építenünk, hogy mit akarunk elérni, mik ennek az állomásai, és a legközelebbit hogyan is érhetjük el a lehető leghamarabb. Akkor is fontos a tudatosság, ha megakadtunk valahol, mert így fel tudjuk tenni magunknak a megfelelő kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy miért is nem haladunk?

8. Bátran cáfold meg önmagad!

Előfordul, hogy kitaláltunk valamit, az ötlet mégsem jött be. Legyen ez akár vállalkozás, akár egy nyelvtanulással kapcsolatban, ne féljünk szembenézni vele, hogy a terv, amit kigondoltunk nem a legmegfelelőbb számunkra. Bátran cáfoljuk meg a döntést, mert minél előbb ismerjük be a tévedésünket, annál hamarabb fogjuk megtalálni a helyes utat, ami valóban a siker felé fog minket vezetni.

9. Fontos az önfejlesztés

Tanulni sosem késő, sőt, mindig kell. A sikerhez pontosan kell ismerni magunkat, és azt is, hogyan érhetjük el. Ehhez pedig egyrészt az kell, hogy azt a területet, ahol sikeresek szeretnénk lenni, ismernünk kell, másrészt tudnunk kell saját magunkról is, hogy milyenek is vagyunk. Ehhez számos önfejlesztő könyv lesz a segítségünkre, amit a sikeres emberek rendszeresen olvasnak. Érdemes azonban nagyon körültekintően választani, hiszen ebből már rengetegféle van. Olyat keressünk, ami az éppen aktuális problémánkra nyújthat megoldást.

10. Napi tervezés

Az idő nagyon gyorsan tovasuhan, észre se vesszük, de a reggeli kávénk után már a vacsorát fogyasztjuk, úgy eltelt a nap. A siker eléréséhez tervezzük meg, hogy mit teszünk aznap, hogy közelebb kerüljünk a célunkhoz. Minden napra tervezzünk legalább egy fél órát, amit a célunk elérésére szánunk. Konkréten határozzuk meg, hogy mikor mit fogunk tenni, mert ha éppen akad egy kis szabadidőn, a nagy része azzal fog elmenni, hogy kitaláljuk, mit is kéne csinálunk. Ha előre megtervezzünk, azzal időt spórolunk, és jóval hatékonyabbak lehetünk.

11. Minden nap tegyünk valamit

Nem akkor van baj, ha lassan haladunk, hanem akkor, ha megállunk. Ne teljen el úgy nap, hogy valami apróságot ne tennénk a céljainkért. Ha odafigyelünk, hogy minden nap tegyünk valamit, az 21 nap alatt szokássá válik. Ezzel el tudjuk kerülni a halogatást, és az önbizalom csökkenést, hiszen így mindig lesz valami apró siker, ami a célunk felé vezető úton tart minket. A tervezés ebben is segít, mert tudni fogjuk a lépéseket, és időt tudunk rá szakítani.

12. Légy büszke magadra!

Sose becsüljük le, amit már elértünk. Nem szabad persze, hogy a fejünkbe szálljon a dicsőség, de mindig érdemes megállni, és kiélvezni az apróbb kis sikereket. Ha elérünk egy apróbb célt, sose becsüljük le, ne bagatellizáljuk el. Sose csak a végső nagy cél lebegjen a szemünk előtt, hanem az apróbb kis sikerek is, így tudunk hosszú távon is kitartóak maradni. Akkor se kedvtelenedjük el, ha épp egy kis szünetre van szükségünk. Adjuk meg magunknak a kellő időt a pihenésre, az újra töltődésre, és élvezzük ki, ha valamit elérünk.

13. Vállald a kihívásokat!

Csak akkor tudunk fejlődni, ha nem bújunk el a kihívások elől, hanem szembenézünk velük. Ha sikeresen teljesítjük őket, akkor büszkék lehetünk magunkra, ha viszont nem, akkor tudni fogjuk, miben szorulunk még segítségre, miben kell fejlődnünk. A sikeres emberek a kihívásokat is a maguk hasznára fordítják eredménytől függetlenül. Csak úgy fogunk tudni haladni a célunk felé, ha időnként leteszteljük, hol is tartunk, a kihívás pedig nagy segítség lehet ebben.

14. Hozzáállás kérdése

Sosem lehetünk sikeresek, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon és a gondolkodásmódunkon. Mindegy, hogy egy vállalkozásról vagy egy fogyásról van szó, ha ugyanúgy kezeljük a dolgokat, ahogyan eddig, nem fogjuk elérni a célunkat, és sikeresek sem leszünk. Érdemes olyan embereket keresni, akiknek hasonló céljaik voltak, mint nekünk, de ők már elérték ezt a célt. Az ő tapasztalatuk és élményeik nagy segítséget nyújthatnak, és igazán inspirálóak lehetnek számunkra.

15. Ne másokhoz mérd az elért eredményeidet!

Tartsuk szem előtt, hogy nem vagyunk egyformák. A siker mindenkinek mást jelent, és a célok is lehetnek hasonlóak, de nem ugyanazok, illetve a minket hajtó erő is egyénenként eltér. Vagyis érdemes a sikeres embereket követni, de nem szabad hozzájuk mérni magunkat, ahogyan a velünk együtt haladókat sem szabad vakon figyelni, és bánkódni, ha ők gyorsabban érnek célba, mint mi. Inspirálódjunk, de mindig a saját értékeinket és érdekeinket tartsuk szem előtt.

16. Nem kell mindent tudni

Ahogyan tökéletesnek sem kell lennünk! Akármit is csinálunk, mindig lehet jobban, szebben vagy hatékonyabban. A maximalizmus jó dolog, de egy ponton túl már káros lehet, mert sosem leszünk elégedettek azzal, amit elértünk. Érdemes megvizsgálni, hogy amit éppen csinálunk, azt el tudjuk-e fogadni. Emellett nem muszáj mindent tökéletesen tudunk, ne féljünk segítséget kérni, ha megakadunk, mert attól nem leszünk többek, de sikeresebbek még lehetünk.

17. A sikerhez bátorság kell

Sikeresnek lenni nem könnyű, ha az lenne, mindenki csinálná. Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, egy nagy adag bátorság is kell. Ezt sokszor elbagatellizálják, pedig nagyon fontos dolog, hiszen az első lépések megtételéhez is ez kell, ahogyan ahhoz is, hogy végigmenjünk a célunkhoz vezető úton. Csak akkor érünk célba, ha elég bátrak vagyunk, és nem ijedünk meg a ránk váró nehézségektől, kihívásoktól és kudarcoktól, mert ezekből is lesz bőven.

18. Gondolkozz bőségben!

Mindig nagyban kell gondolkodunk! Bár sokan ezt spirituális marhaságnak tartják, de a ha csak apró célokat látunk, vagy olyan kihívások elé állítjuk magunkat, amiket már a kitűzés pillanatában tudjuk, hogy el fogjuk érni, sosem merünk kockázatot vállalni, és a nagyobb célokat sem fogjuk elérni. Mindegy, hogy fogyásról vagy nyelvtanulásról van szó, arra kell gondolunk, hogy mi számunkra a legideálisabb, még reális cél, és hogy ezt el is fogjuk érni. Ezután persze jöhetnek a kisebb célok, de a nagyobb álmokkal is tisztában kell lennünk, hogy el tudjuk őket érni.

19. A kudarc is a siker része

Akár tetszik, akár nem, a sikerhez a kudarcokon át vezet az út. Aki azt hiszi, hogy a célhoz két út van, a siker és a kudarc, az téved. A sikerhez kudarcok egész sorát kell legyűrnünk, de ezt kevesen merik beismerni, vagy nem is mernek vele szembenézni. A kudarc nem a vége az utunknak, hanem csak egy állomása. A sikeres emberek sosem adják fel egy kudarc után (több kudarc után sem), hanem tanulva belőle továbbmennek a célig.

20. Légy türelmes!

Tudomásul kell vennünk, hogy a kezdés és a cél között nincs gyorsítósáv. A valóban nagy célokhoz sok munka és idő kell, ráadásul mindig akadnak olyan körülmények, amik lelassítják a haladásunkat. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz, még akkor is, ha nem abban ez ütemben haladunk, ahogyan azt a kezdetek kezdetén kitűztük magunknak. Ez se tántorítson el minket, legyünk képesek újratervezni, és megtalálni a lassabb haladás okát.

21. A munka mindig előbbre van, mint a siker, még a szótárban is!

Amit szintén sokan elfelejtenek, hogy a sikerért bizony meg kell dolgozni, mert nem adják ingyen. Emiatt rengetegen adják fel, mert egy gyors rajt után rájönnek, hogy keményen meg kell dolgozni a célunkért, ami már nem is tűnik olyan fontosnak az előttünk álló munka nagysága miatt. Pedig ez nagy hiba, mert ugyan meg kell dolgozni a sikerért, de meg fogja érni.

Bármilyen célról is legyen szó, fogyásról, életmódváltásról, tanulásról, sportról vagy vállalkotásról, mindegyikért érdemes küzdeni, de tudnunk kell, hogy semmi sincs ingyen. A sikeres emberek azért lettek azok, mert mindent megtettek a céljukért, és sosem féltek változtatni és küzdeni. Ha a fent felsoroltakat észben tartjuk, akkor semmi sem állhat az utunkba, hogy elérve a céljainkat, sikeresek legyünk.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
A jövő év elejétől frissül a Google AdSense bevétel-megosztási struktúrája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Manapság rengeteg olyan elektronikus lehetőség van, mely megkönnyíti számunkra az ügyintézést, illetve a hivatalokkal történő kapcsolattartást, mint például az ügyfélkapu vagy az ügyfélkapu tárhely (tárhely...
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Az Ügyfélkapu belépés ma már szinte senki számára sem ismeretlen, aki online intézi a hivatalos ügyeit. Ez az elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszer ma már...
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
Amikor az autónk valamilyen okból meghibásodik, előre félünk, hogy a probléma megoldása bizony drága mulatság lesz. Sokan pedig ilyenkor a spórolás érdekében úgy döntetnek, hogy...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.