Fókuszban az állampapír: biztonságos befektetés, stabil hozam

Szerző: Pénzkalauz

Cikk megosztása

Az állampapír az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír – így szól a hivatalos megfogalmazás. Leegyszerűsítve pedig, ha állampapírt vásárolunk, azzal tulajdonképpen az államnak adunk kölcsön, előre meghatározott kamatra és előre meghatározott időre. A tőke és a kamat visszafizetését az állam garantálja, ezért ez egy biztonságos fektetés. Azonban ennek is megvannak a maga kockázatai, így érdemes alaposan körbejárni a témát, mielőtt állampapírt vásárolnánk.

Sokan vannak olyanok, akik valamilyen befeketésen gondolkodnak. Ilyenkor azt kell átgondolni, hogy mekkora összeget és milyen időtartamra szeretnénk befektetni. Népszerű befektetési formák az arany vásárlása, az ingatlan és az állampapír is. Utóbbi biztonságos és kamatadómentes befektetést kínál, ezért is népszerű. Mint amilyen a Bónusz Magyar Állampapír és a Prémium Magyar Állampapír, melyek egyaránt 11 százalék feletti kamatozásúak.

Az állampapír szerepe a gazdaságban

Az állampapírok fontos szerepet töltenek be a gazdaságban, hisz lehetővé teszik az állam számára, hogy finanszírozza kiadásait vagy törlessze adósságát. A befektetők számára pedig ez egy biztonságos lehetőség, ami kockázatmentes és kamatadómentes, ráadásul garantált hozam is társul hozzá. Akik nem szeretnének kockázatot vállalni, azok számára igen jó választás.

Bár az államadósság története szinte egyidős az állammal, régen a hitelezés volt a megoldás a finanszírozási nehézségekre, az újabb korokban pedig már az állampapírok vették át részben ezt a szerepet. Az állampapírok kibocsátása a 90-es években kezdte meg szárnyalását, amikor áttértek a kormányközi, banki és jegybanki finanszírozási formákról az állampapírokra.

A lehetőségek sokfélék

Sorra jelennek meg az újabb állampapírok és ezek általában igen hamar népszerűvé válnak. Mint amilyen az Egyéves Magyar Állampapír, ami egy egyéves futamidejű, fix kamatozású, dematerializált, 10 ezer forintos címletekben vásárolható állampapír. Fontos tudni, hogy a futamideje egy év, a kamata fix, és egyszer, visszaváltáskor történik meg a kamatfizetés. Az alapcímlet 10 ezer forint, és a kamatadó ebben az esetben is 0 százalék.

2023. március 27-től vásárolható a legújabb állampapír, a Prémium Magyar Állampapír, aminek a futamideje 7 év, a kamatozása pedig inflációkövető. Az előző évben 14,5 százalék volt az infláció, ez lett az állampapír kamatbázisa, ehhez jön még a 1,5 százalékpontos kamatprémium, így az első évben ez az állampapír 16 százalékos éves kamatot fizet. Az első kamatfizetés 2024. március 20-án lesz, a kamat mértéke időarányos lesz, tehát 15,65 százalék. Aki tehát március 27-én vásárolt 1 millió forint értékben Prémium Magyar Állampapírt, az 2024. március 20-án 156.500 forint kamattal lesz gazdagabb.

Igen népszerű állampapír a Babakötvény is, aminek kamata 2023. február elsejétől 17,5 százalék. Sokan nem tudják, hogy babakötvényt nemcsak újszülöttek, hanem minden 18 év alatti gyermek részére lehet vásárolni. Nagy előnye a kamaton túl, hogy az éves befizetések után 10 százalék állami támogatást is jár, ez maximum évi 12 ezer forint. Nincs kötelező befizetés, tehát bármikor, bármekkora összegért vásárolható.

Kincstárjegy vagy államkötvény

Az állampapír futamideje alapján megkülönböztethetünk kincstárjegyet, ami egy éves, vagy annál rövidebb lejáratú és államkötvényt, ami 1 évnél hosszabb lejáratú. A kamatozás szempontjából megkülönböztethetünk fix vagy változó kamatot fizető állampapírokat is, utóbbi kategóriába tartoznak az inflációkövető állampapírok is.

Az állampapírok között vannak értékpapírszámlára vásárolható lakossági állampapírok, illetve nyomtatott formában vásárolható állampapírok. Előbbiek közé tartozik a Bónusz Magyar Állampapír, a Prémium Magyar Állampapír, a Magyar Állampapír Plusz, az Egyéves Magyar Állampapír, az Euró Magyar Állampapír és a Babakötvény. A nyomtatott formában megvásárolhatók pedig a nyomdai Magyar Állampapír Plusz és a Kincstári Takarékjegy.

A lakossági állampapírokat belföldi és külföldi magánszemélyek vásárolhatják meg, vannak azonban olyanok – a Babakötvény, a Kincstári Takarékjegy és a nyomdai Állampapír Plusz -, melyeket csak devizabelföldi természetes személyek részére értékesít a kibocsátó. A lakossági állampapír vásárlásához személyazonosságunk igazolására, a lakcímet igazoló hatósági igazolványra és adóigazolványra van szükség.

Így lehet állampapírt vásárolni

A magyar állampapírokat több helyen is meg tudjuk vásárolni, így a Magyar Államkincstárnál, vagy a Lakossági Állampapír Forgalmazóknál, például bankokban, illetve a Magyar Posta Zrt.-nél. A forgalmazók listáját érdemes ezzel kapcsolatban átnézni, erről az allampapir.hu weboldalon lehet tájékozódni. Lakossági állampapírt az interneten is lehet vásárolni, ehhez szükséges értékpapír nyilvántartási-számla szerződést kötni a Magyar Államkincstárral, és ezek után már használható a Webkincstár szolgáltatás, ahol tudunk vásárolni. A kincstárnál nyitott értékpapírszámlának nincs költsége, nincs számlanyitási és számlavezetési díj, bankkártyás fizetéssel díjmentesen lehet állampapírt venni és a kifizetések átutalásáért sem kell fizetni.

Árfolyam és hozam – így működik az állampapír

Magas infláció mellett jó választás lehet az állampapír – mondják a szakemberek, hisz egy költségmentes, egyszerű és biztonságos befektetés azoknak is, akik nem profi befektetők, pénzügyi szakemberek. Az állampapír után ráadásul nem kell adózni, a 2019. június 1. után forgalomba hozott állampapír-sorozatok ugyanis kamatadómentesek. Állampapírt már háromhónapos futamidőre is lehet vásárolni, de elérhetők 10 és 20 éves konstrukciók is. Nemcsak forintban, hanem euróban is bocsát ki az állam állampapírt, ez az eurózóna előző évi inflációját követi.

Alacsony kamat, magas kamat – a befektetési kedvet befolyásoló tényezők

Az állampapírok jelentős hatással vannak a gazdaságra, fontos szerepük van a gazdasági növekedésben és a pénzügyi stabilitás fenntartásában. Az állam ugyanis így tud „pénzt gyűjteni” céljai eléréséhez. Tehát ha az állam állampapírt ad el, a kormányzat pénzhez jut.

Ha az állampapírok kamatlába magas, akkor az vonzóbb lehet az emberek számára, növelheti a lakossági megtakarításokat és befektetéseket és ezáltal csökkenhet a fogyasztás is. Hisz ha az emberek többet takarítanak meg, akkor kevesebbet költenek.

Fordítva is igaz ez, ha az állampapírok kamatlába alacsonyabb szintre csökken, akkor csökkennek a megtakarítások és az emberek vagy többet fogyasztanak, vagy a nagyobb kamatot ígérő, kockázatosabb befektetési formák felé fordulnak.

Az állampapír kockázata, infláció

Az állampapír biztonságos befektetés, hisz a tőke és a kamat visszafizetését az állam garantálja. Még ha államcsőd történik is, az nem jelenti azt, hogy elvész a pénzünk. Az állampapírok tehát az egyik legbiztonságosabb befektetési formát jelenik, azonban itt is van kockázat. Ha az infláció ugyanis magasabb a kamatlábnál, akkor bizony az állampapír befektetési hozama reálértékben csökken. Ami azt jelenti, hogy a befektető kevesebbet nyer azáltal, hogy az államnak adta kölcsön a pénzét.

A befektető igényeinek megfelelő állampapír kiválasztásnál érdemes több szempontot is figyelembe venni. A befektetni kívánt összeg, a futamidő is fontos tényező, tehát az egész befektetési stratégia átgondolása. Érdemes tehát megnézni, hogy milyen állampapírok vannak, ezek hogy kamatoznak, fix, változó, vagy lépcsős kamatozásúak-e, illetve hogy hány éves futamidőre lehet őket megvásárolni. Egyébként azt is érdemes észben tartani, hogy ha esetleg a lejárat előtt lenne szükség a befektetett összegre, akkor van lehetőség arra, hogy az állampapírt visszaváltsuk. Az állampapírok kibocsátója valamennyi esetben a magyar állam és ez a feladat a pénzügyminiszterhez tartozik. Ez garantálja azt, hogy nem vész el a pénzünk, és bár vannak olyan befektetési lehetőségek, melyek sokkal nagyobb kamattal kecsegtetnek, itt azért a kockázat is sokkal nagyobb, mint az állampapír esetében.

Ajánlom másnak is:

Hasonló cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
A jövő év elejétől frissül a Google AdSense bevétel-megosztási struktúrája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legnépszerűbb cikkek

Amit az ügyfélkapu tárhelyről (tárhely gov) tudni érdemes
Manapság rengeteg olyan elektronikus lehetőség van, mely megkönnyíti számunkra az ügyintézést, illetve a hivatalokkal történő kapcsolattartást, mint például az ügyfélkapu vagy az ügyfélkapu tárhely (tárhely...
Ügyfélkapu belépés, avagy hogyan lehet belépni az ügyfélkapu rendszerébe?
Az Ügyfélkapu belépés ma már szinte senki számára sem ismeretlen, aki online intézi a hivatalos ügyeit. Ez az elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszer ma már...
Csere vagy javítás? Generátorhiba esetén melyiket válasszuk?
Amikor az autónk valamilyen okból meghibásodik, előre félünk, hogy a probléma megoldása bizony drága mulatság lesz. Sokan pedig ilyenkor a spórolás érdekében úgy döntetnek, hogy...

Pénzkalauz kalkulátorok

Minden ami a pénzzel tudni érdemes. Ebben a pénzzel kapcsolatos cikkekben pénzügyi alkalmazások, szolgáltatásokat ismertetünk.

Árak, mindennek ára van, legyen az egy Streaming előfizetés vagy egy laptop. Ezen szolgáltatások vagy termékekről írtunk pár hasznos jótanácsot.

A spóroláshoz az akciós újságokon túl más módszerek használatát is jó észben tartani és használni. pl.: hogyan lehet spórolni a víz fogyasztáson vagy bevásárlási szokásainkon.

A hitelek nem ördögtől valók de fontos, hogy mindig addig nyújtózkodjunk amíg a takarónk ér. Hitel termékek ismertetése és véleményezéseiről olvashat.

Általános pénzügyi hírek, legyen szó lottónyereményekről vagy milyen számlázó rendszerek közül választhatunk, mint vállalkozó.