Már 2023 júliusában megjelent a Magyar Közlönyben, hogy mikor is lesznek a munkaszüneti napok 2024-ben, ám ez akkor még meglehetősen távolinak tűnt. Ám most, amikor már csak pár hét van hátra a 2023-as évből, nem árt, hogy tudjuk, mire is számíthatunk a következő évben a hosszú hétvégék tekintetében.
Az idei év nem volt annyira rossz ebből a szempontból, két négynapos, és négy háromnapos hosszú hétvége is volt 2023-ban, bár négy ünnepnap is vasárnapra esett. Lássuk, hogyan is alakulnak a munkaszüneti és ünnepnapok 2024-ben.
Mit jelent a munkaszüneti nap, és mennyi lesz belőle 2024-ben?
Mielőtt rátérnénk a 2024-es munkaszüneti napokra, érdemes tisztázni, hogy mit is jelent pontosan ez a kifejezés. A hivatalos definíció alapján a munkaszüneti nap azokat a napokat foglalja magában, amelyeket az állam ünnepnapként elrendel el. Hogy pontosan mely dátumokról van szó, azt a 2012. évi I. törvény, vagyis a munka törvénykönyve adja meg. Vannak fix naptári napok, mint például az március 15. vagy az október 23., illetve változó naptári napok, úgynevezett mozgó ünnepek, mint a húsvét hétfő, amely biztosan hétfőre esik, de hogy melyik naptári napra, az minden évben változó.
A munkarendekről, amely a munkaszüneti napokat érinti mindig a foglalkoztatásai miniszter dönt, melyről rendeletet ad ki a tárgyévet megelőző évben. Ez idén is megtörtént, lássuk, hogyan is alakul a 2024-es év munkaszüneti szempontból.
Munkaszüneti napok 2024-ben
Bár a 2024-es év munkaszüneti napok terén nem igazán tartogat nagy változásokat, ugyanakkor a mozgó ünnepek, mint húsvét és a karácsony miatt érdemes megnézni, mit tartogat számunkra a jövő év, de a hosszú hétvégé és a szombati munkanapok is érdekesek lesznek.
Nemzeti ünnepek, munkaszüneti napok és ünnepnapok, áthelyezett és szombati munkanapok 2024-ben:
| Dátum | Nap | Ünnep | Típus |
| január 1. | hétfő | Újév első napja | Munkaszüneti nap |
| március 15. | péntek | 1848-as Forradalom ünnepe | Munkaszüneti nap |
| március 29. | péntek | Nagypéntek | Munkaszüneti nap |
| április 1. | hétfő | Húsvét hétfő | Munkaszüneti nap |
| május 1. | szerda | Munka ünnep | Munkaszüneti nap |
| május 20. | hétfő | Pünkösd hétfő | Munkaszüneti nap |
| augusztus 3. | szombat | Áthelyezett munkanap | |
| augusztus 19. | hétfő | Pihenőnap | |
| augusztus 20. | kedd | Szent István ünnepe | Munkaszüneti nap |
| október 23. | szerda | 1956-os Forradalom ünnepe | Munkaszüneti nap |
| november 1. | péntek | Mindenszentek napja | Munkaszüneti nap |
| december 7. | szombat | Áthelyezett munkanap | |
| december 14. | szombat | Áthelyezett munkanap | |
| december 24. | kedd | Szenteste | Pihenőnap |
| december 25. | szerda | Karácsony | Munkaszüneti nap |
| december 26. | csütörtök | Karácsony másnapja | Munkaszüneti nap |
| december 27. | péntek | Pihenőnap |
Munkaszüneti napok 2024: hosszú hétvégé
A 2024. bővelkedni fog hosszú hétvégékben, lesz három és négynapos is. Mivel egyik ünnepnap sem esik hétvégére, se szombatra, se vasárnapra, így többször is kiélvezhetjük a hosszúhétvégéket, pontosan ugyan annyiszor, mint 2023-ban. Ugyanis négynapos hévégéből is kettő lesz, míg háromnapos hétvégéből négy.
Háromnapos hosszú hétvégék 2024-ben:
Már az év elejét is egy hosszú hétvégével kezdjük, ugyanis január első napja hétfőre esik, és a pünkösdhétfőnek is köszönhetünk egy háromnapos pihenést. A március 15. péntekre esik, akárcsak november 1. , ami szintén hosszú hétvégét jelent.
- 2023. december 30-31. és január 1. – szombat, vasárnap, hétfő
- 2024. március 15-16-17. – péntek, szombat, vasárnap
- 2024. május 18-19-20. – szombat, vasárnap, hétfő
- 2024. november 1-2-3. – péntek, szombat, vasárnap
A négynapos hosszú hétvége 2024-ben összesen kettő lesz, egy a húsvét miatt, egy pedig az augusztus 20, a Magyar államalapításának ünnepe miatt.
- 2024. március 29-30-31 és április 1. – péntek, szombat, vasárnap, hétfő
- 2024. augusztus 17-18-19-20. – szombat, vasárnap, hétfő, kedd
A karácsonykor viszont idén egy hatnapos hétvégének is örülhetünk majd, ugyani december 24., Szentesete keddre esik, ennek értelmében a karácsony, december 25 és 26 pedig szerda és csütörtök lesz. A 27-ét pihenőnapnak nyilvánított a foglalkoztatási miniszter, így az első munkanap karácsony után december 30., hétfő lesz.
- 2024. december 24-25-26-27-28-29. – kedd, szerda, csütörtök, péntek szombat, vasárnap
Hogyan alakulnak a Nemzeti Ünnepek 2024-ben?
A hosszú hétvégé kapcsán már szóba került Március 15., ami ugye péntek, illetve augusztus 20,. az államalapítás ünnepe, ami pedig keddre esik. Október 23-a szerdára esik majd, ezen a napon nem kell dolgozni, hiszen munkaszüneti nap lesz.
Munkaszüneti napok 2024: ünnepek kérdése
A hosszú hétvégé kapcsán már szóba került, de most lássuk részletesen a nagyobb ünnepeket, mint a húsvét, a pünkösd, a mindenszentek és a karácsony.
Húsvét: az év első négynapos hosszú hétvégéjét a húsvétnak köszönhetjük, mivel a Nagypéntek március 29-re esik, tehát Húsvét Vasárnap március 30, míg Húsvét Hétfő április 1., a húsvét tehát március 29-30-31. és április 1.
Pünkösd: a pünkösdi hétvégé mindig is Pünkösd vasárnap és Pünkösd hétfő volt, így a hosszú hétvége nem volt igazán meglepetés, a dátum azonban igen. 2024-ben a Pünkösdi hétvégét május 18-19-20. napjai alkotják.
Mindenszentek: szintén hosszú hétvégére kell számítani, ugyanis, ahogyan ezt már a háromnapos hétvégéknél említettük, november 1. péntekre esik, ennél fogva, a november 1-2-3. péntek-szombat-vasárnap.
Karácsony: a karácsony már a hosszú hétvégénél részletesen ki lett fejtve, egy hatnapos hétvégére készülhetünk jövőre.
Szilveszter 2024-ben és az Újév
Bár a karácsony nagyon kedvező lesz a számunkra 2024-ben, az Újév már okozhat némi nehézséget. Szilveszter, tehát december 30. keddre esik, így tehát 2025., az Újév első napja pedig szerdára. Érdemes lesz tehát úgy osztani-szorozni a szabadságokkal, hogy a január első napjaira még jusson, hogy ne egyből munkanappal kezdjük az Újévet.
Szombati munkanapok és extra pihenőnapok 2024-ben
2023-ban nem volt sem szombati munkanap, sem pedig extra pihenőnap, ugyanis a négynapos hosszú hétvégé és a karácsony is szerencsésen alakult ebben a tekintetben. 2024-ben viszont három szombati munkanapra is készülhetünk, cserébe viszont lesz három extra pihenőnap is.
Az áthelyezz munkanapok közül az első augusztus 3-án lesz, és az augusztus 19-ét dolgozzuk le, ugyanis augusztus 20., az államalapítás ünnepe keddre esik.
A másik két áthelyezett szombat és extra pihenőnap pedig a karácsonyhoz kötődik majd. December 7-én és december 14-én kell majd szombaton is dolgozni, várhatóan pedig az iskolásoknak is tanítás lesz. A december 24., Szentestét, illetve a december 27-ét dolgozzuk le ezeken az áthelyezett munkanapi napokon. Cserébe viszont a karácsony lesz hatnapos hosszú hétvége, aminek sokan örülni fognak.
Ünnepnapok, melye nem munkaszüneti napok
Vannak olyan ünnepnapok, melyek bár ünnepek, mégis dolgoznunk kell azokon a napokon, ha csak nem veszünk ki szabadságot, vagy ha történetesen hétvégére esnek, mint az Anyák napja vagy a Gyereknap, amely mindig vasárnap vannak.
- 2024. január 6. szombat – Vízkereszt
- 2024. február 14. szerda – Bálint nap/Valentin nap
- 2024. március 8. péntek – Nemzetközi Nőnap
- 2024. május 5. vasárnap – Anyák napja
- 2024. május 26. vasárnap – Gyereknap
- 2024. június 2. vasárnap – Pedagógusnap
- 2024. június 16. vasárnap – Apák napja
- 2024. október 21. csütörtök – Halloween
- 2024. november 2. szombat – Halottak napja
- 2024. december 6. péntek – Mikulás
Kérdések és válaszok a munkaszüneti napokkal kapcsolatban
A munkaszüneti napok jellemzően a legtöbbek számára szünnapot jelentenek, de akadnak olyan foglalkozások, ahol ilyenkor is dolgozni szoktak a munkatársak. Vannak olyan kérdések, melyek gyakran felmerülnek a munkaszüneti napok, pihenőnapok és áthelyezett munkanapok kapcsán. Lássuk melyek a leggyakoribbak:
Milyen munkarendben szokás dolgozni az áthelyezett munkanapokon, vagyis a szombati munkanapokon?
Az áthelyezett munkanap azt jelenti, hogy jellemzően egy hétfőt vagy egy pénteket kell ledolgoznunk szombaton. Ennek értelmében általában hétfői vagy pénteki munkarend van érvényben, természetesen attól függően, hogy melyiket dolgozzuk le aznap. 2024-ben három áthelyezett munkanap lesz, augusztus 3-án augusztus 19-ét, hétfőt dolgozzuk le, ami azt jelenti, hogy akkor hétfői munkarend várható. Karácsonykor a december 24. kedd és a december 27. péntek lesz extra pihenőnap, melyeket december 7-én és 14-én dolgozunk le, így keddi és pénteki munkarendre lehet majd számítani.
Hogyan befolyásolja az áthelyezett munkanap a nyitva tartást?
Az áthelyezett munkanapok esetében a nyitva tartás is érdekes kérdés. Általánosságban elmondható, hogy a munkarendhez hasonlóan, a nyitva tartás is azt a napot követi, amelyik ledolgozásra kerül, tehát ha hétfőt, akkor hétfői nyitva tartás várható, ha péntekit, akkor pénteki. Ettől azonban az üzletek eltérhetnek, ezért mindenképp érdemes előre tájékozódni a nyitva tartásról. Jellemzően az üzletek ezt ki szokták írni, vagy a bolt ajtajára, de az sem ritka, hogy online teszik közzé az erre vonatkozó információkat.
Szombati munkanapokon kell parkolójegyet váltani vagy sem?
Amennyiben az adott helyen hétközbe is parkolni kell, akkor szombati munkanapon is szükséges parkolójegyet venni. Áthelyezett munkanapokon a szombati parkolási díj nem vehető igénybe, hacsak az adott város önkormányzata ezt nem teszi lehetővé, bár ez meglehetősen ritka.
Ha egy munkaszüneti nap épp hétvégére esik, ad helyette másikat az állam?
Bár nagyon jó lenne, ha ilyen esetekben a Magyar állam megajándékozna minket egy plusz pihenő vagy munkaszüneti nappal, amelyet hétköznapi napon jelölnek ki, sajnos Magyarországon ilyen nincs. Ugyanakkor a kérdés nem teljesen jogtalan, ugyanis akadnak olyan államok, ahol erre a kérdésére igen lenne a válasz, mint például Szlovákiában, az Egyesült Királyságban vagy Egyiptomban.
Kapok táppénzt a munkaszüneti napok után is?
Mivel a táppénzt naptéri napok után számolják, és nem munkanapok után így igen, a munkaszüneti napok után is jár a táppénz a munkavállalóknak. Emellett azt sem árt tudni, hogy a TB jogviszonyba a munkaszüneti napok is beleszámítanak, természetesen csak akkor, ha az adott napon alkalmazásban voltunk.
